Ugrás a tartalomra

Hat tonna pontyot telepítettek

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. március 07. vasárnap 09:02
A Csorba és a Házgyári tavakba kerültek a halak.

A Csorba-tó felszínét két héttel ezelőtt még masszív jégréteg borította, ám az olvadással megkezdődött a horgásszezon is. Néhány téltűrő halvadász már év elejétől kezdve horgászott a hidegtől lelassult kopoltyúsokra, ám a sporttársak többsége a tavasszal együtt érkezik a tavakra. Miskolc közvetlen környezetének legnagyobb egybefüggő vize a Csorba-tó, ami kedvelt célpontja a horgászoknak. A tavat - az alsózsolcai Házgyári-tóval egyetemben -  a Nagy Borsodi Horgász Egyesület gondozza, akik pénteken meg is kezdték az idei évi telepítést: értesítésük szerint ugyanis március 5-én 6 tonna 3. nyaras ponty érkezett a vizekbe, ebből 4 tonna a Csorba-tóban, 2 tonna a Házgyári-tóban kezdte meg új életét. Az érdeklődők (a járványügyi szabályok betartása mellett) megtekintheték a telepítést. Stábunk is kiment a Csorba-tóra, nagyjából negyedórával a kiírt időpont után, de akkorra már a halakat szállító kamion elhagyta a vizet: azonban mély keréknyomok és a part közelében úszkáló pontyok tanúskodtak arról, hogy megtörtént a telepítés. 3-4 horgász szintén későn érkezett megnézni a folyamatot, ők jobb híján - az egyre sűrűbben szemerkélő havas eső ellenére - körbejárták a telepítésre kijelölt partszakaszt, hogy kifürkésszék, vajon mennyivel lett gazdagabb kedvenc tavuk halállománya.

Az éles tesztre azonban még várni kell: a telepítés miatt az egyesület vizein teljes horgászati tilalmat rendeltek el március 5-én 12.00 órától - március 12-én 06.00 óráig.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!