Ugrás a tartalomra

Havas lejtők nélkül is lesz sípálya az Avason

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. január 13. csütörtök 10:39
Átadták a Miskolci Síiskola sítanpályáját szerda délelőtt a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium udvarán.
Fotók és képgaléria: Mocsári László

A Miskolci Síiskola még december közepén nyitotta meg kapuit a tanulni vágyók számára. A 70 méter hosszú és 12 méter széles sítanpálya a lakosság számára könnyen elérhető, mivel a város viszonylag frekventált helyén, a Mednyánszky utca elején – a kis focipálya mellett található gyalogos bejárat felől – megközelíthető. Az ünnepélyes átadón a városvezetést Szopkó Tibor alpolgármester képviselte.

– Azért is van létjogosultsága egy ilyen létesítménynek, mert év közben tanítás után síelési lehetőséget nyújt a gyerekeknek a város kellős közepén. Azóta próbált a miskolci síoktató közösség lehetőséget találni minderre, hogy a 2000-es években bezárt a Miskolci Egyetem pályája. Ehhez találtuk meg a társakat és a tökéletes helyszínt – idézte fel Gramantik Csaba, a Miskolci Síiskola Kft. tulajdonosa.

– Miskolcon nagyon sokan síelnek, mindez komoly versenyzőket és eredményeket hozott a térségnek. Nem lehet elég korán elkezdeni a síelést. Ez a műsípálya kiválóan alkalmas arra, hogy gyermekeink minél korábban el tudják kezdeni a síelést, ha van hó, ha nincs hó – fejtegette Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, miután felidézte kapcsolódó gyerekkori élményeit.

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 30 százalékos (15 millió forintos) támogatásával valósult meg a beruházás, melynek teljes költsége 63.573.660 Ft

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos köszönetet mondott a jezsuita gimnáziumnak és a Miskolci Síiskolának, hogy ezen a fantasztikus helyen sikerült mindezt megteremteni.  

– A téli időszakban sajnos kevesebbet mozgunk, ezért indítottuk el korábban a műjégpálya-programunkat. Az Országos Bringapark Program mellett pedig meghirdettük az Országos Futópálya-építési Programot, melynek keretében Miskolcon is el fog készülni egy legalább 1 kilométer hosszúságú rekortán borítású futópálya – taglalta Révész Máriusz. Hozzátette: a Sítanpálya-építési Programban Miskolc után a tavalyi évben még  Székesfehérváron és a Velencei tó mellett hoztak létre efféle létesítményeket.

Sífelvonó könnyíti meg a feljutást a pálya tetejére, és pályavilágítás biztosítja a megfelelő látási körülményeket a sötétedést követően. A szakképzett oktatók a sportág alapjainak elsajátításában segítik az érdeklődőket – hétköznapokon délután, illetve hétvégén. Csoportos síoktatáson 4 éves, sí- és snowboard-magánórák keretei között 3 éves kortól tanulhatnak kezdő és középhaladó szinten gyerekek és felnőttek. Az órákon résztvevő tanulók számára a Miskolci Síiskola ingyenesen biztosítja a legmodernebb felszereléseket. 

Hosszas keresgélést követően találták meg a legmegfelelőbb helyet a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium területén

A kormánybiztos végezetül beszámolt arról az ugyancsak frissen indított kormányzati programról, ami országszerte biztosít ingyenes síelési lehetőséget az iskolásoknak, ennek révén a borsodi nebulóknak is, miután az újonnan átadott sípálya is szerepel a támogatott pályák között.

– Számomra nem kétséges, hogy Miskolcon valami nagyon jó fog ezzel a sítanpályával útjára indulni. Nem csupán a sítechnika megtanulását jelenti egy ilyen kis központ, hanem egy olyasfajta szocializációt, ami nagyon fontos az egészséges életmódra való nevelésben – osztotta meg gondolatait Egri Katalin, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének elnöke. 

A létesítmény a Síoktatók Magyarországi Szövetsége szakmai ajánlásával és ellenőrzésével lett kialakítva 

Holczinger Ferenc, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium igazgatója elmondta:
a zöld terület ilyen formájú hasznosításának lehetőségét örömmel vette. Reméli, ezzel a miskolci lakosok szabad levegőn végezhető, egyéni sportolási lehetőségeit színesítik.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!