Ugrás a tartalomra

A hetvenéves Csorba Piroskát köszöntötték

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. augusztus 10. szerda 17:56
Hetvenedik születésnapját ünnepli ebben az esztendőben Csorba Piroska. A Szabó Lőrinc-díjas író éppen augusztus 10-én született, ebből az alkalomból köszöntötték szerdán pályatársai és a miskolci városvezetés. 

 

Csorba Piroska és Veres Pál. Fotó: Horváth Csongor

Az eseményt Fecske Csaba nyitotta egy verssel, melyet kifejezetten erre az alkalomra írt. A József Attila-díjas költő, publicista és Csorba Piroska a 70-es évek elején találkoztak először. A munkásságuk ezt követően sok ponton találkozott. Mindkettejük alkotói pályája egy tehetségkutató pályázaton indult.

- El kell mondanom, hogy az egyetemi szakdolgozatát belőlem írta, az én munkásságomból. Éppen ezért nagyon figyelte a pályafutásomat, ez viszont fordítva is igaz, én is figyeltem az övét. Nagyon nagy tehetségnek tartom Piroskát úgy prózában, mint versben, de azt tudjuk, hogy országos népszerűségre gyerekverseivel tett szert – mondta el Fecske Csaba.

Csorba Piroska 1952. augusztus 10-én született Szuhakállón. Főiskolai tanulmányait magyar-történelem szakon végezte. Majd tanárként dolgozott, a többi közt a Herman Ottó Gimnáziumban is. Irodalmi alkotásait és pályafutását számos díjjal ismerték el. 2002-ben átvehette a Szabó Lőrinc irodalmi díjat.  Idén, Miskolc város napján a Pro Urbe kitüntető címmel ismerték el. 

Veres Pál, Miskolc polgármestere és Varga Andrea alpolgármester virágcsokorral köszöntötte az ünnepeltet, de meglepetéssel készült az ünnepet is. Az író első kötetéből ajándékozott egy példányt a városvezetőnek. Miskolc első embere érdeklődésünkre elmondta, a fontosnak tartja, hogy a város megbecsülje az ott élő művészeket, alkotókat. 

Csorba Piroska és férje, Parázs István. Fotó: Horváth Csongor

- Miskolc város büszke lehet a kulturális életére, annak minden szereplőjére. Egy város életében meghatározó az, hogy szellemiségében, identitásában a kultúra központi szerepet játsszon. Próbáljuk ezt erősíteni, nem volt véletlen az, hogy Csorba Piroskát éppen májusban tüntettük ki a város napján, és nem véletlen az, hogy meg kívánunk emlékezni minden olyan értékünkről és minden olyan személyünkről, aki a város kultúrájáért sokat tesz. Ezért is kértem azt, hogy adjon lehetőséget Csorba Piroska arra, hogy köszönthessük hetvenedik születésnapján – mondta Veres Pál.

A városvezetés mellett pályatársai közül Fecske Csabán kívül Jenei László, a MŰÚT főszerkesztője, Bereti Gábor költő, kritikus, Filip Gabriella, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár főkönyvtárosa és Vass Tibor, József Attila-díjas költő köszöntötték Csorba Piroskát.

További hírek

Olvasnivaló