Ugrás a tartalomra

Huszonhárom mese Miskolc hegyéről

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. augusztus 02. hétfő 13:14
Bemutatták péntek este a Mesék a dombról című különleges kötetet. 
Bemutatták a Mesék a dombról című kötetet - Mocsári László képgalériája


Húsz alkotó, huszonhárom történet, majd hetven oldalon – így néz ki számokban az Avasi értéktár Mesék a dombról című kötete, amit pénteken este mutattak be Miskolc egyik emblematikus szórakozóhelyén, a Helynekemben. A kulturális eseményen az érdeklődők mellett a szerkesztők, szerzők is jelen voltak. 

Köztük van a Miskolci Napló és a minap.hu újságírója Bájer Máté is, akinek Táltos című novellája került be a kötetbe. Máté érdeklődésünkre elmondta, megtiszteltetésnek érezte azt, hogy felkérést kapott erre a munkára. 

- Megmondom őszintén, hogy az elején sokat gondolkodtam azon, hogy mit lehetne írni az Avasról, aztán végül csak megszületett az alapötlet. Ebből aztán egy olyan szöveg alakult ki, ami az idő viszonyait nem veszi teljesen kötöttnek: játszódik a jelenben, a múltban, ahol valamilyen szintű csoda történik az Avason. Aztán, hogy ez pozitív vagy negatív irányba befolyásolja a cselekményszálat, az már egy másik kérdés – fogalmazott sejtelmesen az író, újságíró.

Zemlényi Attila A vakondember legendáját írta meg az Avasi értéktár számára. Az író úgy fogalmazott, számára a megjelent kötet hívószavai voltak érdekesek. „Maga az Avas mint téma éppúgy megfogott,  mint a szerkesztő, Papp Dénes személye. Ugyanis ő pont egy olyan ember, akinek szívesen adok, és a szerzők úgy általában szívesen adnak kéziratot. Azt gondolom, hogy a kialakult kötet is érdekes lett, hiszen ez minden tekintetben miskolci. Nagyon bízom benne, hogy az írásokat sokan fogják olvasni” – mondta.

Papp Dénes vendégszerkesztő azt mondta, bő félévvel ezelőtt kapott felkérést az Észak-keleti Átjáró Egyesülettől arra, hogy az Avassal kapcsolatos tematikus kötetet összeállítsa. „Örömmel mondtam igent neki, éppen azért, mert a huszonhárom írás szerzői kivétel nélkül kötődnek Miskolchoz, van, aki Miskolcon élt, van, aki jelenleg is a város lakója és ettől hiteles az egész” – jelentette ki.
 
Veres Pál, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott: fontos az, hogy legyenek mesék az Avasról, hiszen minden mese egy-egy élményen alapul. „Mi azt vállaltuk, hogy a sokáig mellőzött történelmi Avast felemeljük, felújítjuk, rendbe hozzuk. Örömmel jelenthetem be, hogy a munka már zajlik: a Horváth-tetőn napokon belül munkaterületet kap a kivitelező, az Avas-tető tervezése is befejeződik rövidesen, a kilátó felújításával kapcsolatban pedig jelenleg is zajlik a közbeszerzési eljárás. Bízom benne, hogy a megújuló Avason bárki és mindenki sok-sok új élményt tud majd átélni, amiből sok-sok új mese születik majd. Mert a mesékre szükség van” – tette hozzá a városvezető. 



A hegy, ami domb
Miskolc központjában emelkedik a 234 méter magas domb, a vulkáni eredetű "Avas hegy", mely 300-400 éves pincéknek ad helyet. Az Európában is egyedülálló pincékből és borházakból több mint 800 darab található a hegyoldalban. A kezdetleges pincelukakat barokk és klasszicista stílusú pincék és borházak váltották fel 1780 és 1880 között, ezek egy része napjainkban is jellegzetes építményei az Avasnak.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!