Ugrás a tartalomra

Ismét fizetni kell a földfelszíni parkolásért

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. július 04. szombat 08:49
A rendészet szerint a parkolóhelyek kihasználtsága már az első napon normalizálódott, a tilosban parkolókkal szemben viszont fokozott ellenőrzés kezdődik.

Július elejétől ismét fizetni kell a földfelszíni parkolásért országszerte. A kormány még április 5-én döntött arról, hogy ingyenessé teszi a parkolást a településeken, hogy a járvány miatt a lehető legkevesebben használják a tömegközlekedést. Ezzel nem csak az autósok élete változott meg, az önkormányzatokat több milliós bevételkieséssel sújtotta – mondja a miskolci polgármesteri hivatal sajtószóvivője.

- A parkolási bevételek Miskolc városának természetesen az egyik jelentős bevételi forrása az iparűzési adó, a gépjárműadó mellett. Éppen ezért ezek elvétele természetesen érzékenyen érintette a várost, és egyébként nemcsak Miskolc városát, hanem valamennyi önkormányzatot – hangsúlyozta Petruskó Norbert.

A parkolás ingyenessé tételének azonban volt még egy hatása. Ahogyan arról korábban írtunk, sokan úgy értelmezték az intézkedést, hogy bárki bárhol parkolhat, így aztán aki nem szégyellte, akár tilosban, járdán is leállt, sőt a zöldterületeket is parkolónak nézte. Nekik rossz hír, hogy a Miskolci Önkormányzati Rendészet a hónap elejétől fokozottan ellenőrzi a szabálytalankodókat.

- Múlt hétvége óta már nem hordunk meleg ételt az időseknek, keddtől pedig már a másik, veszélyhelyzet alatti feladatellátásunk is megszűnt: már nem járunk boltba, gyógyszertárba, illetve postára a szépkorúak helyett. Fontos, hogy azért a korábbi időszakban is ellenőriztük a szabálytalankodókat, csak éppen kisebb létszámmal, most azonban ismét az eredeti feladatunkat látjuk el – mondta Kovács László Csaba igazgató hozzátéve: azt a rendészet is érzékeli, hogy csütörtöktől csökkent a kihasználtsága a fizetős parkolóknak.
A rendészeti vezető azt mondta, jelenleg a legnagyobb problémát a zöldterületen való parkolás jelenti. „Ez városszerte gond, de a Zsarnai piac környékéről kaptuk a legtöbb jelzést. Itt az elmúlt két-három hétvégén több mint száz szabálytalanul parkoló autóssal szemben kellett intézkedni a rendőrséggel közösen” – tette hozzá.

A rendészet azonban hasonló helyzetekben nem csupán büntet, hanem javaslatot is ad az önkormányzatnak. Kovács László Csaba elmondta, a Zsarnai esetén például azt tanácsolták a hivatalnak, hogy műszaki zárral próbálják meg elkeríteni az autósok elől a zöldterületet.

- Ezek a javaslataink legtöbbször működnek: a Szent István téren például a közelmúltban felfestették az új forgalmi rendet, és azt tapasztaltuk, hogy az autósok számára egyértelműbb lett a helyzet, sokkal kevesebben szabálytalankodnak – mondta az igazgató aki újból kiemelte: a rendészetnek nem a büntetés a célja, hanem az, hogy a közterületeket mindenki szabályszerűen használja.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!