Ugrás a tartalomra

Ismét lakásokra lehet pályázni

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. május 03. hétfő 12:58
Az újabb e-lakáspályázat keretében harmincöt ingatlan találhat gazdára.
holding lakás pályázat
Forrás: MiNap-archív/Mocsári László

Ötödik alkalommal indít e-lakáspályázatot a Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatósága. A polgármesteri hivatal sajtóosztályának közlése szerint május 3-ától újabb 35 önkormányzati bérlakás bérbeadását indítják el.

Ahogyan az ismeretes, a koronavírus-világjárvány okozta nehéz körülmények miatt tavaly tavasszal az ingatlangazdálkodási igazgatóság a Miskolc Holding informatikusaival közösen, egy elektronikus rendszer létrehozásával kínáltak megoldást a miskolciaknak arra, hogy a lakásokra jelentkezők a veszélyhelyzet keretei között személyes ügyintézés nélkül is egyszerűen és gyorsan nyújthassák be pályázatukat. 

A most kiírt lakások közül tizennégyet piaci elven, míg huszonegyet költségelven terveznek bérbeadni. „A pályázók a Miskolc Holding Zrt. www.ingatlangazdalkodas.miskolcholding.hu honlapján közzétett linken keresztül, előzetes regisztrációt követően léphetnek be az e-pályázat rendszerébe, ahol a feltöltött pályázati kiírás, fényképek és műszaki dokumentációk alapján nyerhetnek információt a meghirdetett lakások állapotáról, a fizetendő bérleti díjakról, a felújítási költségek bérbeszámításának lehetőségéről, valamint a szerződéskötés feltételeiről. A kérelemben feltüntetett adatokat, nyilatkozatokat alátámasztó dokumentumok csatolására nincs szükség, azokat kizárólag a nyertes pályázóknak kell majd benyújtaniuk a szerződéskötést megelőző vizsgálat során" – írják a részleteket a közleményben.

A lakások közül – pályázati formánként – legfeljebb háromra nyújtható be pályázat, azaz egy pályázó egyszerre három piaci és három költségelvű lakásra pályázhat. A kiválasztott lakások személyes megtekintésére a szerződéskötést megelőzően, kizárólag az első helyre sorolt pályázóknak van lehetősége.

A pályázatok május 3-án, hétfőn reggel 8 órától május 17., hétfő délután 4-ig nyújthatók be. Elbírálásukra legkésőbb július 16. napjáig kerül sor.

További információk a 70/705-6230 ; 70/658-3396; 70/430-8681 telefonszámokon, illetve a lakashasznositas@miskolcholding.hu email címen kérhetők. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!