Ugrás a tartalomra

Itt a karácsony! - az ortodox keresztényeknél

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. január 07. szombat 11:57
Több millió ortodox katolikus ünnepli a karácsonyt január 6-án és 7-én világszerte, közel három héttel a római katolikusok karácsonyozása után. 
Nílus Luscsák, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke (elöl, j) szentmisét mutat be az ortodox karácsony előestéjén, szenteste az ungvári Szent Kereszt Felmagasztalása görögkatolikus székesegyházban 2023. január 6-án. MTI/Nemes János

Miközben a nyugati keresztények már a vízkeresztet, Jézus megkeresztelkedését és a háromkirályok látogatását ünneplik és éppen lebontják a feldíszített karácsonyfákat, több európai országban, például Szerbiában, Oroszországban, Ukrajnában, Grúziában, vagy például Afrikában Egyiptomban és Etiópiában a szenteste csak január 6-án jön el.

A különbség abból ered, hogy a nyugati katolikusok más naptárat használnak és máshogy értelmezik azt, mint keleti hittársaik. 1582-ben ugyanis XIII. Gergely pápa bevezette az azóta világszerte elterjedt Gergely-naptárat, melyet ma is használunk. A naptárreformot eredetileg azért javasolták, hogy a húsvét dátuma közelebb essen a tavaszi napfordulóhoz, így a régi – az ortodox katolikusok által ma is használt – naptárhoz képest az ünnepek 13 nappal előrébb csúsztak. Köztük volt a december 25-ei karácsony is - írja az euronews.com

Nílus Luscsák, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke (k) az ortodox karácsony előestéjén, szenteste tartott szentmisén az ungvári Szent Kereszt Felmagasztalása görögkatolikus székesegyházban 2023. január 6-án. MTI/Nemes János

Görögország, Bulgária, és a Jeruzsálemben élő ortodox keresztények később, 1923-ban átvették a Gergely-naptárat, így náluk a karácsony pont ugyanarra a napra esik, mint nyugati hittársaiknál. A keleti ortodoxok azonban megtartották a régi, Kr. u. 46-ban bevezetett naptárat, vagyis az ő karácsonyuk az új rendszerben 13 nappal későbbre, január 6-ára esett.

A Gergely-naptárban január 6-án Vízkeresztet ünneplik – a napot, amikor Krisztus emberi testet öltött. Ez egyben ugyanaz a nap, mikor a napkeleti bölcsek meglátogatták a kisdedet, követve a Jézus születését jelző csillagot.

Az ortodox katolikusok a hagyományok szerint böjtöt tartanak karácsony előtt, míg meg nem jelenik az első csillag az égen, mint annak idején a bölcseknek. A hagyományos köszöntés ilyenkor a családban és barátokkal a “Krisztus megszületett!” amire a “Dicsőség neki!” fordulattal illik válaszolni.

Az ortodox karácsonyi menü hagyományosan hús- és alkoholmentes, csak halat, süteményeket, levest, savanyúságot fogyasztanak. Általában 12 különböző fogásból áll, melyek a 12 apostolt szimbolizálják. Karácsony napján már nem tart a böjt, a lakomák fénypontja általában a liba, vagy a nyárson sült malac. Sokan már Szenteste éjszaka elmennek az éjféli misére, ám tradicionálisan elég a január hetedikei reggeli misén megjelenni.

A nyugati katolikusokkal ellentétben az ortodoxoknál nem szokás a karácsonyi ajándékozás, ajándékaikat ők inkább december 19-én, Szent Miklós napján vagy újév éjszakáján adják át egymásnak. És míg a mindennapi életben az ortodoxok többsége a Gergely-naptár szerint él, az ünnepeket szeretik a hagyományos Juliánusz-naptár szerint tartani.

Egy zarándok tartja kezében a keresztet, miután egy ortodox pap a vízbe dobta azt a ciprusi Ayia Napa üdülőhelyen 2023. január 6-án. Petros Karadjias/AP

 

Azokban az ortodox országokban, melyek átvették a Gergely-naptárat, mint Bulgária vagy Görögország, a papok gyakran feszületet dobnak a folyókba és tavakba, melyekért a hívők lebuknak a jeges vízbe, hogy újra felhozzák azt. A hagyomány szerint az a személy, aki visszaszerzi, megszabadul a gonosz szellemektől, és egészséges lesz egész évben. A ceremónia Jézus megkeresztelését szimbolizálja.

Ukrajnában a január 6. és 19. közötti időszak hagyományosan a “Vertep” ideje – ami nem más, mint egyfajta betlehemezés az utcákon. A kereszténység előtti időkhöz köthető gyökerekkel rendelkező hagyomány rendkívül népszerű manapság a gyerekek körében, akik énekelve, táncolva játsszák el Jézus születését, melyért “fizetséget” kérnek – amit a felnőttek általában némi aprópénz formájában oda is adnak nekik - olvasható az euronews.com oldalán.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!