Ugrás a tartalomra

Jakab Péter: legkésőbb október 23-án bemutatkozik az ellenzék miniszterelnök-jelöltje

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 25. hétfő 21:37
A Jobbik elnöke hétfő esti évértékelőjén bejelentette, indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

Online évértékelőt tartott hétfő este a Jobbik elnöke. Jakab Péter beszélt az ellenzéki közös jelöltek kiválasztásáról, az előválasztásról, ahol úgy fogalmazott, ő nem ugrik el, ha miniszterelnök-jelöltként kell segítenie.

Jakab elmondta, előválasztás lesz a közös ellenzéki jelöltek kiválasztásáért, ahol „a nép dönt”, hogy kit tart a legalkalmasabbnak a Fidesz legyőzésére. A folyamatban lesznek küzdelmek, és parázs viták, de „a nap végén nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt” – mondta, és hozzátette, az összefogás a nemzet igazi tartaléka.

„Legkésőbb október 23-án egy színpadon fog állni az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 106 képviselőjelölttel, hogy együtt váltsanak kormányt és együtt váltsanak korszakot - mondta.

    
Hangsúlyozta: az ellenzéki előválasztáson "nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt", ehhez viszont összefogásra van szükség. Kijelentette, ha ő nyer, elvállalja a kormányfőjelöltséget, ha más győz, akkor őt is támogatni fogja.
    
Az összefogás a nemzet igazi tartaléka - mondta, és célnak nevezte, hogy "ne legyen két Magyarország", szűnjön meg a szegények és gazdagok, a kormánypártiak és az ellenzékiek vagy a főváros és a vidék szembeállítása. A nemzeti egységkormány feladatának nevezte, hogy vessen véget az urambátyám világnak és vigye végig az elszámoltatást.
     
Jakab Péter bírálta a kormány válságkezelését a járvány idején. Ez a kormány annyiszor átverte már a magyar nemzetet, hogy azt sem hisszük el nekik, amit kérdeznek, márpedig ebből a válságból csak az tudja kivezetni az országot, aki mögött teljes a bizalom és aki mögött teljes a nemzeti egység. A Fidesz mögött egyik sincs meg - jelentette ki.
    
Úgy fogalmazott, "azért, mert a Fidesz szélsőjobboldali párt lett, a Jobbik még nem lett baloldali". Hangsúlyozta, pártja keresztény és alapvető emberi értékeket vall.
    
A pártelnökké választása óta eltelt időszakot értékelve Jakab Péter arról beszélt: egy éve a nemzet megtörhetetlen lelki erejének nevezte a Jobbikot, amelynek feladata a nemzet egyesítése, és mostanra "a Jobbik 6 százalékosról 14 százalékos párttá vált", amely a fiatalok körében a legnépszerűbb politikai erő lett. Megváltozott az is, hogy "túl sokan ülnek a Jobbik szekerén és kevesen húzzák" azt - mondta.

További hírek

Olvasnivaló