Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Lakáslátogatás nosztalgiából

Szántó István
Utoljára módosítva
2023. május 20. szombat 14:29

Túl az ebéd utáni kávézáson, az óceánon túlról jött vendégem egy hirtelen gondolattól vezérelve felpattant a vendéglőben, s bejelentette, látni akarja a lakásukat. Most azonnal, azt a Munkácsy utcai otthonukat, amelyben kora ifjúsága legszebb éveit töltötte.

A Városház tértől a Centrumig már a villamoson megterveztük, becsengetünk és kerül, amibe kerül, bejárja a második emeleti, polgári lakásuk zegét-zugát. Egyikőnk sem tudta lebeszélni az elhatározásáról. Elmesélte, visszatérő álma a világ másik szegletében, hogy otthon, itthon van, körbeülik a nagy konyha asztalát, majd kimegy a gangos folyosóra, ahonnan minden lakásba belátni. Mondja, ilyenkor örömkönnyekkel küzdve ébred, sajnálja a korai ébredést, hiába megy ki a tengerparti házuk teraszára. Ide, a Tulipán-tömbi lakásukba vágyik vissza, míg él.

Pirityi Attila Ybl-díjas építész-tervező még a szép emlékű Északtervnél kapta meg ennek az Ady híd melletti épületegyüttes rehabilitációjának az előkészítését. Emlékezetem szerint első lépésben kiköltöztették a lakókat, majd bontással, szanálással kezdve a tervrajzokon próbálták összegyúrni a stílusban, korban nem éppen megegyező polgári házak felújítását, modernizálását. Attila büszke rá, hogy korábban a Villanyrendőrtől keletre még hat belvárosi tömb felújítási terveivel is foglalkozhatott. A Széchenyi utca 48. számnál az emeletes, aszimmetrikus épületszárnyakat és a hátsó udvari lakásokat kellett korszerűsíteni. Ma már tudjuk, miután a ház privatizálva lett, a tulajdonos nagyot mert álmodni. Az utcai fronton nem látszik, az változatlan, viszont belülről egy többszintes épületet varázsoltak sok-sok lakással. Akik valaha ott laktak, mint jómagam is, képről rá sem ismernének az udvarra. A szenes pincében, ahol tinédzserként évente 30 mázsa fekete gyémántot és ugyanennyi kukoricacsutkát lapátoltam, majd hordtam fel az emeleti lakásunkba, most egy szórakozóhely lett. Csak a lépcsőház tipikusan 19. századi mozaikkövezete az, ami olyan maradt, amilyen volt. Kár is lenne megbolygatni. Egyébként Attila bevallja, ez a belvárosi rész valós történelmi emlékeit teljesen megőrző rehabilitációs terve, kísérleti terep volt. Rajzasztalon jól mutatott, de a politikai és főleg a gazdasági változások vihara elsöpörte.

A Tulipán-tömb volt az egyetlen, amely túljutott a tervezési fázison. Ez a projekt 1985 tavaszán kezdődött egy szokásos felméréssel. Magam is láttam a Király és Munkácsy utcák által határolt öt épület modelljét, makettjét. Itt 49 lakás és 13 üzlet volt eredetileg. Ám a tömb bővítésével és a belső emeletráépítésekkel lényegesen megnőtt a lakások száma, miközben a boltok komfortosabbá váltak. Attila emlékezete szerint óriási kihívás volt, hogy az épület Szinva patak felé eső része tulajdonképpen egy mederfal. Utólagosan kellett biztonságossá tenni az alapokat úgy, hogy a homlokzat megőrizze eredeti jellegét. Azt is figyelembe kellett venni, hogy a forgalmas út okozta terhelése miatt ne legyen statikai probléma a több száz éves házakban.

Végül Attila szerint az elvárásoknak sikerült eleget tenniük. Máig is büszke erre a munkájára, alkotására. S mint a jó építészek, bármikor arra jár, veszi a fáradságot és körbejárja. A bejárati kapuk már zártak, nyomógombosak, be kell kéredzkednie, hogy belülről is szemügyre vegye a múlt századi miliőt idéző gangos udvart. Mi tagadás, az elmúlt fél évszázad során sok minden megváltozott ott a lakók ízlése, igényei szerint. Távoli barátommal túljutottunk a kapun, ám hajdani lakásukat berácsozva, lakatlanul találtuk. A teraszon kíváncsiskodók mesélték, hamarosan dobra verik. Vendégem gondolkodóba esett, mi lenne, ha megvenné, vagy legalább néhány éjszakára bérbe venné. Hiszi, legalább álmaiban visszaköszönne békés, boldog gyermekkorával együtt az elszállt ifjúsága.

További hírek

Olvasnivaló