A mindmáig legnagyobb részvétellel zajlott, rendszerváltás utáni országgyűlési választások előtti valahányadik vasárnapon járunk. Volt ugyan gyerekszobám, ennek ellenére a felelésekre készülve gyakorta huppantam be az udvaron veszteglő kocsinkba. Azon a kora tavaszi héten épp a török hódoltság kései történéseit biflázva markolásztam a leckekönyv kottatartójaként szolgáló kormányt. Alapvetően nem a Thököly-életút tett izgatottá. Történt ugyanis, hogy a FIDESZ-MDF és az MSZP-SZDSZ rohamléptékkel közelgő ütközetének révületében 2002-ben egyre gyakrabban kaptam magam azon, hogy bevonz a politika, a polgárháborúsan kiélezett közhangulat. A volán mögül a rádiót jobbra is, balra is ütközésig tekertem, hogy a hírekkel és az esélyeket latolgató elemzőműsorokkal csurig töltődjek.

Múlt héten Schiffer András és Puzsér Róbert volt a Spirit FM Harcosok klubja című műsorának vendége. A váratlan feszültségben telt eszmecsere az egykori LMP-elnök megsértésébe/sértődésébe torkollott. A kritikus szerint ugyanis vitapartnerének bírálata az utóbbi időszakban rendre csak a globális rendszerre szorítkozik, amit így a kormányzati médiában örömmel hallgatnak. Puzsér úgy látja, Schiffer a "NER gravitációs erejének" esik áldozatául akkor, amikor a tizenhárom évnyi Fidesz-uralom és az orosz fenyegetés közepette Európa felelősségét és az amerikaiak érdekeltségét pedzegeti. Schiffer eközben "Orbán-centrikusnak" titulálta előbbi gondolatmenetét, s gyerekesnek nevezte a keleti és nyugati értékek szembeállítását akkor, amikor a háborúhoz vezető okok feltárásával is foglalkozhatnánk.

Az ügyvéddé visszavedlett Schiffer parlamentből való távozásakor, 2016 nyarán azt konstatálta, hogy a jobb- és baloldal közti térben a levegő elfogyott. Puzsér ugyancsak a politikai centrum megteremtésének szándékával lépett fel, amikor 2019 őszén a főpolgármesterségért szállt ringbe. Közös még bennük, hogy politikai szocializációjuknak a rendszerváltás, közéleti aktivizmusuknak pedig a Gyurcsány-korszak ágyazott meg, továbbá, hogy Orbán Viktor országlását 2010 óta – változó intenzitással és eltérő vehemenciával, de – mindvégig bírálták. Véleményük jóllehet korábban sem volt teljes fedésben a világról. No, de ennyire? Ha innen nézem, pluralizálódás, ha onnan, polarizálódás. Úgy látszik, a háború ezt is borította, köde ezt is beborította. Hallgatva őket, én is feltöltődtem. Telítődtem velük. Könnyen lehet, hogy nem ők változtak, "csak" a történelmi helyzet. Nem tudom, hogy egy három részre szakadt ország gyengébb-e, mint egy két felé törött... Miként azt sem, páros számú „pogány” közt kell-e sínylődnünk ahhoz, hogy ugyanazt a hazát és geopolitikát lássuk magunk előtt, mint a túloldali, éppen aktuálisan kijelölt kuruc/labanc.

Tizenkét évesen aligha töprengtem ilyesmiken, mikor a töri tankönyvet hetekkel később, az új országgyűlés megalakulását követően az anyósülésre hajítottam, majd Ladánk kesztyűtartójából előrántottam egy felcímkézetlen kazettát. Az Antall-kormány idején rögzített híradás és vízállásjelentés után a recsegő por mögül végül fölcsendült a keleti blokk nyomorúságát csontvelőbe hatolóan visszaadó szerzemény (Jean-Michel Jarre – Magnetic Fields, Pt. 5). Egyszerre fagyos kitettséget és langyos okszerűtlenséget hallottam ki a szalag mögül. Nagyjából olyasmit – találgattam akkor, és találgatom még most is –, ami a rendszerváltás előtti szürke magyar hétköznapokat is áthathatta: a nagyhatalmak pulzálásának és sugárzásának metszetében állni, ám a történelemből valahogy mégiscsak mindvégig kimaradni.

(Címlapkép: Fortepan/Urbán Tamás, 1976)