Ugrás a tartalomra

Kedden újra futnak a Mikulások Miskolcon

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. december 02. péntek 09:30
Két év kényszerszünet után, most visszatér a nagy sikerű tömegrendezvény.
Mikulásfutás 2019-ben. | Fotó: Beregi László

Ez már a tizenkettedik mikulásfutás lesz a sorozatban (2019-ben tartották a kilencediket, a kimaradt éveket beleszámolták a szervezők), de a cél a kezdetektől ugyanaz: a sportolási lehetőséget összekötni a jótékonysággal. A szervező Rotary Club Miskolc egészségre és segítségnyújtásra neveli a fiatalokat. Minden bizonnyal idén is rengetegen lesznek - a korábbi években több ezren futottak együtt - főleg középiskolások - Miskolc belvárosában.

December 6-án, kedden délután 2 órakor dördül el a rajtpisztoly, a Szent István térre várják a futókat, akik a Városház tér – Széchenyi utca – Kazinczy utca - Hősök tere – Déryné utca – Széchenyi utca – Szent István tér útvonalat teljesítik.

Az MVK Zrt. tájékoztatása szerint az esemény miatt forgalomlassítás lesz: a főutcán a villamosközlekedésben, illetve a Kazinczy utcán közlekedő autóbuszok esetében néhány perces késésére kell számítani.

A Mikulásfutás ideje alatt a verseny útvonalán ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani az érintett szakaszon.

A futóverseny útvonala: Városház tér – Széchenyi utca – Kazinczy utca – Hősök tere – Déryné utca – Széchenyi utca – Városház tér.

A verseny rajt és cél helyszíne: Miskolc, Városház tér, a Széchenyi szobor előtti terület.

A futóverseny útvonalába eső valamennyi útkereszteződést a versenyzők áthaladásának idejére lezárják.

A futás ideje alatt a Széchenyi utcai villamosközlekedés irányítását az MVK Zrt. végzi, és szükség esetén a villamosok megállításáról gondoskodik.

A Kazinczy utcában a Szemere – Régi Posta utcák között egy forgalmisávot az autóbusz közlekedésre biztosítanak.

A Déryné utcából jobbra kihaladó futók a Városház térig a Széchenyi utcai járdán futhatnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!