Ugrás a tartalomra

Kerékpárral fedezték fel az őszi Bükköt

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. szeptember 21. kedd 21:29
Huszonkettedik alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrát. A sporteseményt ezúttal is az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva rendezték meg.

A 22. Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra képekben - Horváth Csongor képgalériája

Ahogyan az ismert, a programot eleinte Vörösmarty Művelődési Ház Természetjáró szakosztálya szervezte meg, de csaknem tíz éve már, hogy a Zöld Kapcsolat Egyesület a rendező. Az egyesület elnöke a minap.hu-nak elmondta, bár a sok hasonló jellegű bükki rendezvény miatt a múlt vasárnapi túrán némileg kevesebben voltak, mint a tavaszin, ám a hangulat most is nagyon jó volt.

- Aki járt már nálunk, az tudja: a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra egy nagyon családias hangulatú rendezvény: a szervezők, az önkéntesek szinte állandóak, és a nevezők közül is nagyon sokan visszatérnek hozzánk már hosszú évek óta – mondta F. Nagy Zsuzsanna.

A teljesítménytúrára – ahogy mindig – az ország minden tájékáról, több mint húsz városból érkeztek kerékpárosok, azonban az egyesület tapasztalatai szerint a miskolciak körében is rendkívül népszerű a program, amit jól mutat a tény: a nevezők közel fele a borsodi megyeszékhelyről érkezett.  A legfiatalabb kerékpáros tizenkettő, a legidősebb hetven éves volt.

A kerékpáros teljesítménytúra évek óta nagy népszerűségnek örvend. Fotó: Horváth Csongor

F. Nagy Zsuzsanna kiemelte, idén is a szokásos távokat – harminc, ötven, nyolcvan és száztíz kilométeres túrák – hirdették meg, azonban az elmúlt évekhez képest többen választották a rövidebb útvonalakat: az ötvenes távon indult a nevezők fele. „Már tavasszal is észleltük, hogy kevesebben indulnak a hosszabb távokon, akkor azt gondoltuk, hogy a kerékpáros szezon kezdete miatt van ez így. Mostanra viszont a nevezők panaszai alapján rájöttünk: az erdei utak egyre rosszabb állapota a valódi ok” – mondta.

A főszervező szavaiban egyébként lehet valami: a program rendszeres látogatója jelen sorok írója is. A 80 és a 110 kilométeres távok érintik a Bánkút-Mályinka közötti szakaszt, ami egészen egyszerűen rettenetes állapotban van. Erről egyébként többször írt már a minap.hu is, legutóbb az utat fenntartó Magyar Közút úgy fogalmazott: tisztában vannak azzal, hogy az útszakasz felújítása egyre égetőbb, itt azonban nem elegendő az aszfalt kopóréteg cseréje, komplex beavatkozásra, megerősítésre van szükség, amit önerőből nem tudnak megoldani.

Nincsenek jobb állapotban az erdészet által kezelt utak sem: a Jávorkútra vezető útszakasz, a Lusta-völgyi és a nagymezei utak is folyamatosan hanyatlanak és a sort még sokáig lehetne folytatni.

„Egy kátyú miatt idén egy balesetünk is volt, egyik nevező kerékpárosunk sajnos meg is sérült. Az utak állapota miatt a hasonló túrákat szervező egyesületekkel összefogunk: szeretnénk cselekvésre bírni az érintett útfenntartó társaságokat” – jelezte F. Nagy Zsuzsanna, aki zárásként hozzátette még: az egyre rosszabb állapotú, lassan balesetveszélyessé váló hegyi utak felújítása érdekében felveszik a kapcsolatot az aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal, Révész Máriusszal is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!