Ugrás a tartalomra

Kilián-Észak Közössége is híd a részvételi demokráciában

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. január 20. csütörtök 11:50
Szerdán a KÉK – ahogy egymás között hívják a csoportosulást a tagok – bemutatkozásával folytatódott a Részvétel Hete. Azzal, hogy a közösség részvételi pontként működik tovább, egy újabb városrész számára biztosított a szorosabb összeköttetés az önkormányzat döntés-előkészítői folyamataival.

A Részvétel Hete során az a – egyelőre – hat ilyen pont mutatkozik be, amelyek a város részvételi demokratikus törekvéseiben vállalnak kulcsszerepet. Szerdán a Kilián-Észak Közössége következett.

Egyik tagjuk, Jakab Zsolt kifejtette, hogy egyelőre még ők is barátkoznak az új szerepükkel. Tanulgatják, mit jelent Részvételi Pontnak lenni. Mindenesetre szerinte ez abban teljesedik ki, hogy „maga a közösség generál majd formális vagy akár informális cselekvéseket”.

Jakab Zsolt és Varga Andrea, a terület önkormányzati képviselője a meggyújtott mécseseknél; Fotók: Juhász Ákos

Ezzel arra utal, hogy a városrész aktív állampolgárai a KÉK-en keresztül könnyebben tudnak majd közösségi cselekvéseket szervezni, vagy akár saját érdekeiket képviselni az önkormányzatnál. Hiszen a részvételi pontok lényege éppen a híd szerep: megkönnyíteni az állampolgárok becsatornázást a demokratikus folyamatokba. „Hozzuk majd a helyi ügyeket, amiket közvetíteni fogunk a képviselők, vagy az önkormányzat megfelelő osztályai felé” – összegzett Jakab Zsolt.

A tanulás a bemutatkozó programban is visszaköszönt. Beszélgetést szerveztek a részvételi demokrácia definiálása köré, hogy minél több ember megértse az új szereppel járó lehetőségeket. Emellett a Kilián-Észak Közösségének múltjáról, jelenéről és jövőjéről is szó esett. Mivel a pontok közös jelképe a fény, zárásként a minden miskolci szimbólumát, az Avasi kilátót megformázó mécseseket gyújtottak meg, amiket aztán hazavittek a lakosok.

Közösségi életet akartak

A KÉK egy informális közösség, amelyet tulajdonképpen azon igény mentén hoztak létre a városrész lakói, hogy közösségi életet élhessenek. Jakab Zsolt felidézte, hogy pár éve szerveztek egy juniálist, ami beizzította a gondolatokat: arra jutottak, hogy „kellene egy kis élet ebbe az Észak-Kiliánba” – emlékezett vissza arra, amikor elindult a közös tervezés.

Programokat kezdtek szervezni, például újbóli juniálist, illetve közösségi karácsonyfát állítottak és díszítettek. Zsolt kifejti, hogy Facebookon több száz taggal rendelkező csoportjuk van. Ez az elsődleges kommunikációs felületük, ahol a városrész mostani és egykori lakói gondolkodnak a lehetőségeikről vagy éppen a területhez kapcsolódó élményeket osztanak meg.

Az Avasi kilátót megformáló mécsesek és a részvételi pontokat ábrázoló térkép

A Részvételi Koncepció köti össze a pontokat

Miskolc közgyűlése a tavaly decemberi ülésén fogadta el a Részvételi Koncepciót. A dokumentum tulajdonképpen annak az alapjait fekteti le, hogy a Polgármesteri Hivatal szabályok és törvények által behatárolt működési rendjéhez igazodva miként tudnak az állampolgárok becsatlakozni a döntés-előkészítési folyamatokba – véleményüket, ötleteiket, érdekeiket képviselve. Ez a részvételi demokrácia, ami kiegészíti a képviseleti formát.

Egy nagyon fontos elem a részvételi pontok hálózatának létrehozása városszerte. Ezek a többnyire már aktív közösségek és közösségi terek köré szerveződő „hidak” segítenek majd az állampolgárok és az önkormányzati közötti kapcsolat szorosabbra fűzésében.

A Részvétel Hete a következő programokkal folytatódik:

Január 20., csütörtök, Civil Központ Iroda (Széchenyi út 12.) - Betegség miatt elmarad, előreláthatólag február 7-én pótolják.

16:00–18:00 Polgárok a városépítésben – workshop magánszemélyeknek online, illetve személyes jelenléttel

Január 21., péntek, Célpont (Arany János u. 29.)

15:30–15:40 Köszöntő, bemutatkozás, a Célpont Közösségi Tér bemutatása

15:40 Önkéntesek/kisközösségek, a Célponthoz kapcsolódó szervezetek bemutatkozása

16:20 Beszélgetés, „a részvételiség megjelentetése”, játék

17:00 Tűzzsonglőr-bemutató a Vörösmarty Mihály téren, forró tea és pogácsa az érdeklődőknek, résztvevőknek

Ötletláda/részvételi láda kihelyezése

Január 22., szombat, Pont Központ (Weidlich-udvar, Széchenyi u. 19.)

15:00–17:00 Gyertya-installáció, kalendárium- és mandalakészítő kézműves foglalkozás, meglepetések, bemutatkoznak a Pont Központ kisközösségei

További hírek

Olvasnivaló