Ugrás a tartalomra

Kisautók oktatták a KRESZ-t a 40 éves Szabó Lőrinc suliban

Király Csaba
Utoljára módosítva
2021. október 08. péntek 19:15
Játszónapot tartottak a fennállása 40. évfordulóját ünneplő Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskolában. A sok-sok program egyike volt az interaktív kisautós kreszpark, ami beszélő autókkal, „városi” környezetben neveli a fiatalokat a helyes közlekedésre.

Mikitáné Újjobbágy Erzsébet, az iskola igazgatója elmondta, az egészéves ünnepi sorozat első része a pénteki „jubileumi játszónap”, aminek a programja 25 állomásból állt össze. Kutyasimogatás, mentő- és tűzoltóautó, ugrálóvár, illetve egyebek mellett interaktív kisautós kreszpark várta a gyerekeket.

Képgalériánk a játszónapról; Fotók: Mocsári László

Az intézményvezető kifejtette, hogy mivel mindennapi életünk része a közlekedés, ezért nagyon fontos, hogy már a minél fiatalabbak is elkezdjék megtanulni annak szabályait. Ezt játékos módon biztosította a miniatűr városi terepre épülő pálya.

Az ötletgazda Kaszab Szilárd részletezte, hogy különböző KRESZ-táblák és városi objektumok, amik a valós életet igyekeznek szimbolizálni tarkították a terepet. „Amíg a gyerekek játszanak, észre sem veszik, hogy megtanulják a közlekedés bizonyos szabályait és az útjelzők jelentését” – magyarázta.

Szerinte azért fontos minél fiatalabb korban elkezdeni a KRESZ oktatását a gyerekeknek, mert a városi közlekedés része az életüknek. „Ez egy veszélyforrás, amivel szemben védtelenek.” – utalt arra, hogy nekik is el kell sajátítaniuk a tudást a boldoguláshoz.

Rácz Zsófia Dóra, az iskola egyik alsósa azzal egyetértett: a közlekedési szabályok fontosak ahhoz, hogy elkerüljük a baleseteket. Ugyanakkor nem volt túl optimista a mini KRESZ-parkkal kapcsolatban… „Szeretném kipróbálni, de nekem ez egy picit kicsi” – osztotta meg aggályait.

Testvére, Rácz Gergely viszont nagyon szereti az autókat, sőt apa ölében ülve már „vezetett” is. Azt nagyon élvezte, úgyhogy most alig várta, hogy kipróbálhassa a kisautókat. A Rácz gyerekeket jól felkészítették a KRESZ fontosságából, ugyanis Gergely egyetértett nővérével: „azért fontos, hogy ne legyenek balesetek és ne haljon meg senki, meg ilyesmik” – summázta a gondolatokat.

További hírek

Olvasnivaló