Ugrás a tartalomra

Kitüntetés a Mentők napján

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. május 12. szerda 10:16
Idén Barkóczi István kapta az elismerést.

Az Országos Mentőszolgálat a szervezet fennállásának évfordulója alkalmából minden évben május 10-én elismerésben részesíti a legkiválóbb mentődolgozókat, illetve azokat a személyeket, akik a magyar mentésügyért hosszú időn keresztül kiemelkedő munkát végeztek.

Az Országos Mentőszolgálat ebben az évben Barkóczi Istvánt, a FUX Zrt. vezérigazgatóját részesíti a Magyar Mentésügyért Emlékérem kitüntetésben – tudatja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK).
 
Hozzáfűzik azt is, hogy a járványhelyzet nem teszi lehetővé a hagyományos országos ünnepség megrendezését, azonban minden régióban egy szűkebb körben átadják ezeket a kitüntetéseket. Az észak-magyarországi régió rendezvényét szerdán tartják a miskolci mentőállomáson. Az országos ünnepséget várhatóan ősszel rendezik majd meg.
 
A díjról:
 
1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ezen a napon kitüntetéseket, pénzjutalmakat adnak át az életmentésben élenjáró orvosoknak, mentősöknek, egészségügyi dolgozóknak.

További hírek

Olvasnivaló