Ugrás a tartalomra

A Kossuth téri szentmise Ferenc pápa látogatásának legnagyobb eseménye

mti.hu
Utoljára módosítva
2023. április 30. vasárnap 07:48
A vasárnap délelőtt a budapesti Kossuth téren bemutatandó pápai szentmise lesz Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A szentmisén mindenki részt vehet előzetes regisztrálás nélkül. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követhetik nyomon az eseményeket. A szervezők azt javasolják a résztvevőknek, hogy gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezzenek, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet.

A térre tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket. Víz PET-palackban fél literig vihető be. Tilos a pirotechnikai eszközök, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele. Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos. Ugyanakkor a rendezvényekre bevihetők összecsukható, kisméretű zarándokszékek, zászlórudak és táblák, transzparensek, a rudak hossza azonban - a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével - nem haladhatja meg a másfél métert.

A Kossuth téri szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.

Ferenc pápa apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban a vasárnapi események is élőben lesznek láthatók, hallhatók.

További hírek

Olvasnivaló