Ugrás a tartalomra

Lélegeztetőgépet adományoz a Miskolci Egyetem

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 19. csütörtök 14:20
A Miskolci Egyetem mindig kiemelt feladatának tartotta, hogy ahol a térségnek szüksége van rá, ott segítsen. Ez a társadalmi szerepvállalás ösztönözte az intézmény rektorát, Prof. Dr. Horváth Zitát, hogy egy lélegeztetőgépet adományozzon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét és a régiót ellátó kórháznak.

A koronavírus járvány terjedésének visszaszorítása érdekében az intézmény a magyar felsőoktatásban elsők között rendelt el digitális oktatást ebben a félévben, így a hallgatók távoktatás keretein belül szerezhetik meg a tudást. A Miskolci Egyetem a régió legnagyobb tudásközpontjaként felelősséget vállal a környezetében élőkért, így kiemelten fontosnak tartja, hogy segítse azt az oktatókórházat, melyben az egyetem Egészségügyi Karának hallgatói a gyakorlatukat töltik, ezáltal a két intézmény működése teljesen összefonódott.

A rektor kiemelte:  - Az általunk vásárolt lélegeztetőgép, a járvány felfutásának idején a lehető legjobb helyen lesz a megyei kórházban. A régió egyetemeként, a most adományozott lélegeztetőgépen felül tudjuk, hogy nagyon fontos az a szakmai tudás, amit az Egészségügyi Karon végzett hallgatóink elsajátítanak. Kiemelt célunk, hogy minden évben minél több szakembert képezzünk, akik a magyar egészségügyben kiemelkedő tudásukkal tudnak helytállni.

-Ezekben az időkben a legjobbkor jön a segítség. A Miskolci Egyetem és a megyei kórház kapcsolata eddig is kimagaslóan jó volt, de úgy gondolom, hogy ez a gesztus még közelebb hozta egymáshoz a két intézményt - mondta el Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókorház főigazgatója.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!