Ugrás a tartalomra

A liturgia tartalékai: Ukrajnáért imádkoztak a görögkatolikusok 

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. március 22. kedd 12:02
Északkeleti szomszédunkért és a békéért tartott közös imádságot a Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus templomban vasárnap délután az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat. 
Reményük nem halványul | Fotók: Juhász Ákos 

– Hívő emberekről van szó, szükségük van a lelki támogatásra. Még ha csak rövid ideig is, ám fontos, hogy abban a másfél órában közelebb kerüljenek Istenhez – mondta el megkeresésünkre a hazánkba menekülő nemzettársairól Ignácz Viktória. Az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke 2014 óta háborús önkéntes, néhány éve még személyesen nyújtott segítséget a Donecki területnek nevezett országrészben.

Orvosi segédeszközök, kötszerek, tartós élelmiszerek, bakancsok, kesztyűk, térdvédők – ezekben már segítettek

A háború kitörésével jóformán egy eszköz maradt a kezükben: Magyarországról szervezni a kár- és életmentést. Viktória legfőképp a kint rekedt civileknek és a katonai egységek sérültjeinek gyűjt adományt. Próbálnak a Kárpátokon túli (onnan nézve: inneni) régiókra is fókuszálni – annál is inkább, mivel Kárpátalját leszámítva alig van szeglete az országnak, amit így vagy úgy ne érintenének az összecsapások.

Három és fél hete lényegében huszonnégy órás ügyeletben vagyok – számolt be az elnök, hozzátéve, ő maga is szállásol el menekülteket, kijevi rokonaival pedig naponta tartja a kapcsolatot. Az idős házaspár már csak egészségügyi állapota miatt sem tudna csakúgy útra kelni. – Megvárják, mi lesz. Nekik már nincs hova menekülniük – állapította meg. 

A görögkatolikus egyház a fővárosban már az orosz bevonulás kezdetén felállította adománygyűjtő pontjait

Miskolc Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata a támogatások eredményes koordinálása érdekében rövidesen asztalhoz szeretné ültetni a városvezetést, valamint azokat az alapítványokat, iskolákat és karitatív szereplőket, akik már eddig is sokat segítettek. Mindennek tetejében jelenleg még azon is fáradoznak, hogy a természetbeni felajánlásokon túl pénzadományt is fogadhassanak – kulturális és tradicionális rendezvények lebonyolítására alapított szervezetként ugyanis a humanitárius segítségnyújtásba meglehetősen szűkre szabott a mozgásterük. Jóllehet az ima hatósugarán még a bürokrácia sáncai sem képesek tompítani.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!