Ugrás a tartalomra

Magyarországon egyedülálló radiológiai fejlesztések a megyei kórházban

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 12. péntek 16:43
„Az új CT szimulátor készüléknek köszönhetően – Magyarországon egyedülálló módon – egyszerre tudjuk elősegíteni a betegek diagnosztikus radiológiai, és sugárterápiás ellátását” – emelte ki Révész János főigazgató. Az új készülék segíti a folyamatos és minőségi betegellátást a megyei központi kórház radiológiai osztályán. Az intézmény ezt a beruházást 200 millió forintból valósította meg, amelyhez eszköztechnika, építészeti és épületgépészeti elemek is tartoztak.
Fotók: Juhász Ákos

Az új készülék – amit a szakemberek már használatba is vettek – költséghatékony és többféle ellátást nyújt a betegek gyógyulásához. A tervek szerint a berendezést októbertől mindkét funkcióval, két műszakban üzemeltetik majd, így a daganatos betegeket egy helyen készítik fel a vizsgálatokra és a sugárterápiát is ugyanott végzik.

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója úgy fogalmazott, a beruházás összértéke megközelítőleg 200 millió forint volt. – A sugárterápiás centrumba telepítettünk egy új készüléket, amit CT szimulátornak nevezünk. Ennek kettős funkciója van; egyrészt a sugárterápia előkészítését segíti elő, másrészt képes arra, hogy diagnosztikai célú CT vizsgálatokat is végezzünk rajta – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak.

Milyen jelentősége van megyei szinten?

Borsod-Abaúj-Zemplén megye területileg a második legnagyobb megyéje az országnak: 684 ezer lakosa van. Ezzel a létszámmal ugyan megyénk az élvonalban van, ám ez a szám folyamatos csökkenést mutat. – Ennek egyik oka, hogy a megye lakosságának egészségügyi állapota nem olyan, mint amilyennek lennie kellene – mondta Török Dezső, a Megyei Közgyűlés elnöke. Mint megtudtuk, évente mintegy 4000-4200 új daganatos beteget diagnosztizálnak a kórházban. – Az új készülék óriási előrelépés, hiszen sokkal hamarabb tudják a jövőben diagnosztizálni a problémát, így a kezelés is hamarabb elkezdődhet.

További hírek

Olvasnivaló