Ugrás a tartalomra

Még hatékonyabbá tennék az áldozatsegítő szolgáltatásokat

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. július 30. csütörtök 17:23
Ennek érdekében írt alá együttműködési megállapodást az Igazságügyi Minisztériummal a megyei kormányhivatal.

Az áldozatsegítési tevékenységgel összefüggő feladatok még eredményesebb ellátását segítheti az a megállapodás, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal és az Igazságügyi Minisztérium (IM) között jött létre. Az erről szóló hivatalos dokumentumot csütörtök délután írta alá Demeter Ervin kormánymegbízott, illetve dr. Hajas Barnabás igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Fotó: Juhász Ákos

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott emlékeztetett, az IM több mint két évvel ezelőtt kezdett hozzá az áldozatsegítés vidéki hálózatának kiépítéséhez: vidéken az első áldozatsegítő központ éppen Miskolcon jött létre.

- Egy olyan megállapodást írunk ma alá, amit az élet teremtett meg, hiszen ebben a munkában eddig is folyamatos és jó kapcsolat volt a kormányhivatal munkatársai és az áldozatsegítésben dolgozó szakemberek között. Éppen ezért nekünk már könnyű dolgunk van, hiszen csupán papírformába, szövegbe kellett önteni ezt az egyébként jól működő rendszert – mondta Demeter Ervin, aki reményét fejezte ki, hogy a helyi együttműködés, eredményes munka a más megyékben működő, vagy létrejövő központoknak is példát adhat.

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára arról beszélt, a kormány elkötelezett az áldozati jogok szélesebb körű érvényesülése mellett. Éppen ezért, az áldozatsegítés hatékonyabb megvalósítása érdekében támogatja az áldozatsegítő központok létrehozását. Mint mondta, a megállapodás célja az, hogy elmélyítse a szakemberek közötti szakmai együttműködést.

 - Komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy bűncselekmények és különösen a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai megfelelő segítséget kapjanak az államtól. A mi áldozatsegítő központjaink nem hatósági tevékenységet végeznek, hanem személyre szabott szolgáltatást nyújtanak az áldozatoknak, legyen szó lelki segítségnyújtásról, de közreműködünk abban is, hogy a hatósági jogalkotás keretében adható egyéb támogatásokat az érintettek megkaphassák – mondta dr. Hajas Barnabás.

Új koncepción dolgoznak

Hozzátette: az új áldozatsegítő központok létesítésén túl nagy hangsúlyt fektetnek a már létező intézmények továbbfejlesztésére is, emellett pedig az áldozatsegítés új koncepcióján is dolgoznak.

- Azt szeretnénk, hogy ne az áldozatoknak kelljen az áldozatsegítő szolgáltatások után menni, hanem a központok közvetlenül elérhessék őket. Egyébként ebben is komoly tapasztalatokkal rendelkezünk, hiszen a munkatársaink már az elmúlt időszakban is rendszeresen keresték fel közvetlenül a különféle bűncselekmények áldozatait, felajánlva nekik segítségüket. Nagyon fontos számunkra, hogy senki ne maradjon egyedül – jelentette ki az államtitkár.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!