Ugrás a tartalomra

Megelevenedik Tóth Imre és Wieszt József „inspiratív barátsága"

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 13. csütörtök 20:48
A Miskolci Galéria idei kiállítási programjának hangsúlyos eleme a városhoz és a régióhoz kötődő művészek bemutatása. Ebbe a koncepcióba illeszkedik, Tóth Imre és Wieszt József személyében, két olyan művész bemutatása, akiknek közös miskolci időszaka (XX. sz. 70-es évei, 80-as évek első fele), nemcsak művészetük miatt volt jelentős, hanem az itt kialakult barátságuk okán is. Tóth Imre és Wieszt József Inspiratív barátság című kiállítását csütörtökön nyitották meg, a Rákóczi-házban.
Fotó: Végh Csaba

Tóth Imre és Wieszt József „inspiratív barátsága" műveiken keresztül nyer bizonyságot. Életükben nem volt közös kiállításuk, ez az emlékkiállítás ezért is különleges alkalom. Amennyire különbözik művészi előadásmódjuk, oly annyira fellelhető közlendőjük hasonlósága. E mögött világképi rokonságnak kellett lennie, ami volt is, de a mesterséghez – mert a művészetet annak tartották – való viszonyuk is azonos volt.

Hasonlítottak abban is, hogy egy életen át odaadóan, szorgalmasan munkálkodtak. Figyelmük középpontjába tehetségük kibontakoztatása állt, s az ezzel járó minden küzdelem és nehézség ellenére is a sors kegyeltjének érezvén élték meg azt. Bizonyára felelősségteljes hivatástudatuknak is ez volt az alapja.

Azonosságok és különbözőségek sorozata látható e tárlaton.  De a kiállítás látogatója maga is felfedezheti azokat az életútban megtalálható párhuzamokat, amik a szellemi rokonság következményei, s talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy véljük: azok megszületését segítette az egymást elismerő, inspiráló, szeretetteljes barátság.

A kiállítás április 11-ig megtekinthető.

További hírek

Olvasnivaló