Ugrás a tartalomra

Megérkeztek az első erdei vándorok a Zemplénbe

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. június 24. szerda 10:02
Az első csoport érkezésével a Zemplénben is elkezdődött az Erdei Vándortábor pénteken. A gyerekek és kísérőik kora délután értek Pálházára, ahol az Északerdő Zrt. munkatársai fogadták őket és elindult egy hétig tartó vándorlásuk.

A varázslatos erdei környezet és a kirándulás mellett számos program várja őket: Pálházán megnézik a Középkori Vízimalmot és Sütőházat, a Pálházi Állami Erdei Vasúton utaznak Rostalló állomásig, vadászkutyás bemutatón is részt vehetnek, ahol vérebek és gazdáik mutatják be sokszor nem könnyű munkájukat.

Az első csoport tagjai az erdőgazdaság munkatársaival faültetéssel állítottak emléket az Erdei Vándortábor Zempléni útvonal idei elindulásának. A faültetés célja az is, hogy felhívja a diákok figyelmét az erdők és a fák szerepére, amit a klímaváltozás elleni fellépésben és a fenntartható gazdálkodásban töltenek be. A 2020-as év fájának, a tatár juharnak egy csemetéje került a földbe a tábor közelében. A szervezők és a gyerekek egyaránt abban bíznak, hogy évtizedek múlva már a nagyra nőtt fa árnyékában pihenhetnek meg kirándulás közben.

Az Északerdő Zrt. által második alkalommal meghirdetett zempléni programot huszonkét csoport választotta, ezekbe több mint ötszázötvenen jelentkeztek. Az ország sok pontjáról, például a fővárosból, Pest és Baranya megyéből, valamint az Alföldről is érkeznek gyerekek. Az útvonal számos csodálatos helyet kínál: a táborozók gyönyörködhetnek a Nagy-Péter-mennykő, a Kerek-kő, vagy a Sólyom-bérc panorámájában, érintik az István-kúti Nyírjest és a Mlaka-rétet, de a „bevállalósabbak” akár a Regéci-várat vagy a Megyerhegyi tengerszemet is meglátogathatják egyhetes kirándulásuk alkalmával.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda már negyedszer szervez vándortáborokat, az Erdei Vándortábor immár kilenc útvonalának lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület fogja össze. A gyerekek megismerhetik a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, valamint idén először a Zselic és a Vértes természeti, illetve kulturális értékeit.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!