Ugrás a tartalomra

Megújul a jubileumi hegyikerékpáros és terepfutóverseny a Bükkben

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 30. péntek 14:22
A Miskolc és Bükkszentkereszt közötti erdei útszakaszon rendezik meg szeptember 7-én, szombaton a 10. Fehérkő-Lápa Hillclimb Gravel Race Hegyikerékpáros- és Terepfutóversenyt.

A Bánya-Bükk gyönyörű erdejében haladó verseny 10 kilométer hosszúságú és 450 méter szintemelkedést tartalmaz – tájékoztatta szerkesztőségünket a főszervező HOTE Sportegyesület elnöke. Kalotai Norbert ismertette azt is, hogy a verseny kiindulópontja Miskolc Felső-Majláth részén található Móra Ferenc utca nyugati vége, ahonnan a résztvevők folyamatosan emelkedő dózerúton a Fehérkő-lápai Turistaház érintésével a bükkszentkereszti Kis-Dél-tetőn lévő kilátóig versenyeznek.

A korábbi hegyikerékpáros időfutamot a manapság egyre népszerűbb, és ismét reneszánszát élő mezőnyversennyé alakították át a szervezők úgy, hogy a korábbi pálya nyomvonala nem változott. Minden induló a saját korcsoportjával együtt indulva mérheti össze erejét, ahol nemcsak a gyorsaság, de egy remek versenytaktika is hozhat kiváló eredményeket.

A versenyzők indulhatnak MTB-, Gravel- valamint CycloCross bringákkal egyaránt. A versenyre leadta a nevezést Baranyi Áron Dávid is, aki a kanadai Mont Saint Anne-ben, augusztus 28-i és szeptember 1-je között megrendezendő MTB világbajnokságon a magyar nemzeti válogatott tagjaként szerepel.

A terepfutók egy rövidebb, de technikásabb útvonalon haladnak, érintve a Vadas Jenő-forrást, de a verseny rajtja és célja számukra is ugyanaz.

A verseny igazi különlegessége a „2 próba”, avagy „Fehérkő-Lápa Vasembere” futam, ahol először futva, majd kerékpározva teljesítik a kijelölt távot a versenyzők. A „2 próba” számban indul az a miskolci Molnár Péter (HOTE SE), aki a múlt hétvégén, Ózdon megrendezett IX. Ózdi Triatlon versenyen az előkelő második helyet szerezte meg.

A verseny szervezői a rendezvény folyamatos fejlődését tartották mindig szem előtt a versenyzői igények maximális figyelembevételével. Ezért idén bátran szakítottak a hagyományos hegyi időfutammal, és erre a jubileumi alkalomra egy mezőnyverseny megrendezését tűzték ki célul.

– Az, hogy ez egy egyszeri alkalom, vagy a továbbiakban is így rendezzük meg a Fehérkő-Lápa HillClimb-et, az legyen meglepetés – nyilatkozta Kalotai Norbert, hozzátéve: várnak minden érdeklődőt, legyen az profi, amatőr, vagy hobbi sportoló.

Felhívta végül arra is a figyelmet, hogy idén helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség, előnevezni a verseny hivatalos weboldalán lehet szeptember 5-ig.

További hírek

Olvasnivaló