Ugrás a tartalomra

A mesék világába repítették a várost a Szimfonikusok

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 03. szerda 14:56
A Miskolci Szimfonikus Zenekar minden évre tartogat egy-egy monumentális, egyszerre több ezer nézőt szórakoztató nagykoncertet, országosan ismert sztárokkal és világszínvonalú koncerttechnikával. Idén sem volt ez másképp! Szombaton MeseFilmfónia volt a Generaliban, ahol a legnagyobb rajzfilmslágerek hangzottak el, monumentális látvány-, és hangzásvilág mellett. A közönség – melyet nem csupán gyerekek alkottak – újra átélhette Aladdin, A kis hableány, Harry Potter, Shrek vagy Szimba kalandjait.

Egy estére óriás moziteremmé változott a népkerti Aréna: kedvenc rajzfilmjeink főszerepében azonban ezúttal nem a királylányok, hanem a zene állt.

A közönséget az ország egyik legismertebb szinkronhangja kalauzolta egyik meséből a másikba. Kautzky Armand a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, nagyon szereti a meséket. És nemcsak mesélni, hanem nézni is. - Én az egész életemet a színház világában élem, ami maga a mesék világa, a különböző emberi történetek világa. Az hogy ez gyerekeknek szól csak még érdekesebbé teszi – nyilatkozta Kautzky Armand Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész.

A kis hableány, Aladdin, Így neveld a sárkányod, Shrek, Az oroszlánkirály – a leghíresebb mesék kerültek terítékre. Ezek akármilyen könnyednek tűnnek is, még egy musical énekest is komoly kihívás elé állítanak.

Cselepák Balázs musical énekes és színész elmondása szerint, nagyon kemény meló volt ez. – Brutális tempó, nagyon komoly szövegek, és nincs benne szóismétlés – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak.

De nemcsak a szöveg bonyolult, hanem a zene is. Werner Gábor karmester úgy fogalmazott: „ha valaki ezt félvállról kezeli, vagy úgy gondolja, hogy ez egy kicsit könnyűzene, akkor azt kell, mondjam, hogy ez nem így van. Amiket ezekben a darabokban játszaniuk kell a zenészeknek, azok felveszik a versenyt egy-egy Wagner operával.”

Végh Csaba képgalériája!

A komolyzenei koncertet monumentális látványvilág kísérte. A mesék egy 14 méter széles és az Aréna teljes magasságát kitöltő nagyfelbontású ledfalon jelentek meg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar mellett a Miskolci Nemzeti Színház művészei, kötéltáncosok, és a Fráter Kórus is közreműködött.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!