Közel lakunk az alma materhez, kiskamaszként reggelenként mégis megszaporázom a tempót. A téren át már kocogok. Muszáj sietnem. Kell egy kis luft a leckemásolásra. Az enyémről a tiédre, vagy fordítva. Ám a kapuban mindig jut idő Annuska néninek, a pedellusnak egy hangos kezeit csókolomra. Cserébe szemrevételez, s kötelezően a szolgálati órájára pislant. Itt bizony a percek is számítanak.
Nyolc óra előtt egy perccel már a kalitkájában van. A portásfülkében. Egy ujja a nyomógombhoz tapad. Le nem veszi a szemét a termetes ingaóráról, mígnem pontosan nyolckor át nem járja az épületet a csengőszó. Utolsóként H. Kovács Mihály igazgató érkezik a gimnáziummal szemközti lakásából. Míg szuszogva megmássza a lépcsősort, egyeztet a zsebórájával. Utána már csak a művész, Koncz rajztanár úr jön, dohogva, megint nem maradt parkolóhelye a Moszkvicsának. Temesvári Miklós angoltanár ismét megelőzte a Renault-jával a vaskapu előtti placcon.
A szellemidézéshez ketten kellünk. Slamovits Tibor osztálytársam jó partner. Ő ebben, a portásfülkével szomszédos szolgálati lakásban cseperedett fel testvéreivel, Évával és a hajdani eddás Istvánnal. Édesanyjuk, Simonyák Annuska félárván neveli fel mindhármójukat. Számukra a Földes Ferenc Gimnázium olyan, mint egy hatalmas játszótér. Míg Annuska takarít, ők hétvégeken az üres épületben bújócskáznak. Felfedezők, a padlástól a tornatermekig övék a pálya. Így aztán könnyű a dolgunk, a múltunk egy apró kis szeletén egymás szavába vágva osztozkodunk.
Annuska, a pedellus az oskola legfontosabbika. A tanárok pótolhatók, egy lyukasóra még nem a világvége. Őt viszont senki nem helyettesítheti. Tibor és testvérei ki-be csengethetnek, áramszünet idején akár kolompolhatnak is, de Annuska nélkül megáll az élet. Számontartja a tanítók név- és születésnapjait, nélküle nincs semmi rendezvény, mondják is, amiről nem tud, az nincs is. A tanárok külön toalettet használnak. Annuskának viszont mindenhová bejárása van. Ahonnan szökik a bagófüst, ott-terem a mosdóban. A nebuló ijedtében lenyeli a csikket, csak este ne neki kelljen felszedni az összest. Nincs az a manapság trendi iskolarendőr, aki nálánál nagyobb rendet, fegyelmet tartana.
Kevés a fizetése, így műszak után mossa, vasalja a tanárok ingét. Megesik, reggelente a tanárok náluk öltöznek át. Mert ő nyakkendőt is tud kötni. Minden forintra szükségük van. Kitalálja, jégpályát nyit az udvaron, fagyos hideg és víz van, három nap alatt vastagra hizlalják a csúszkálót. Magam is állandó vendég vagyok ott. Az iskolarádióból hol a Marina, Marina vagy ki tudja már, mi harsog, s mi erre körözünk. Le- és felkérés is van. A lányok élvezik, ha húzzuk őket, mint egy sífelvonó. Nincs nagyobb égés, mint amikor a síbakancsról lemállik a talp vagy a kulcsos korcsolya. Mérsékelhető a blama, ha a leányzót azonnal meghívjuk az alagsori pince melegedőjébe. Annuska néni büféjébe egy zsíros pirítós deszkára és egy forró teára. Ez a pálya szezonban legalább három hónapig nyitva van, potom két forint a belépő.
Annuska néni fülkéjében egy zsákra való toll és írószer, tornacipő és miegyéb várja feledékeny gazdáját. Ezek a mindennapos takarítások gyümölcsei. Tibi szerint csak az elhagyott korcsolyakulcsokból is egy ládára valót őriznek. Talán az enyém is köztük lehet.
Fél évszázad után másodszorra is átcsoszogunk az épületen. A kapunál lassítunk, fékezünk, tornyosul a tömeg, majd vészesen pörgünk az időben. Vissza, messzi vissza. Fotóznak, videóznak, egy kicsit takarásban a portásfülke. Ám még így is látom, egy törékeny, alacsony, őszes hajú hölgy integet. Annuska számolja a későn jövőket. Csókolom a kezeit, ma se késtem el.
