Ugrás a tartalomra

Miért Miskolc? 3. rész - Az első villamosvasút

Fedor Vilmos
Utoljára módosítva
2020. február 08. szombat 13:33
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.

A szeptemberi bágyadt nap sugara csillogva tükröződött a megállóba érkező villamos ablakain. A szerelvény lassan fékezett, kerekei élesen megcsikordultak, a munkába vagy a piacról hazafelé kosarakkal, szatyrokkal igyekvők, körül sem nézve, amint kinyíltak az ajtók, már léptek is le vagy föl. A következő megállóban idősebb, elegánsan öltözött hölgy szállt fel, maga előtt terelve ötéves forma kis unokáját, majd a kocsi belsejébe lépve helyet foglaltak egy kétszemélyes ülésen. A kislány sötétbarna, csupa csiga, fürtös fejét forgatva, csillogó szemmel csacsogott:

– Nagyi, itt jó lesz? Innen mindent látni? És meddig megyünk? Hány megálló?

Nagymamája ellágyuló tekintettel simította meg unokája selymes haját, és a huncut, mandula szemekbe nézve, ujjával intett:

– Kicsit halkabban, nem illik a villamoson hangoskodni! Sokat megyünk, egészen a végállomásig! És jó itt, innen mindent láthatsz, ha kinézel az ablakon.

A kislány hamarosan elbóbiskolt, nagymamája mosolyogva igazgatta meg a lebillenő fejet, úgy helyezkedett, hogy minél kényelmesebben pihenhessen a kislány, szeretettel nyugtatta szemét a kicsin. Arca barázdái elárulták, hogy dolgos élet áll mögötte, unokája karját simító kézfejének ráncai őrizték a finom sütemények, kalácsok, sültek és megannyi finomság készítésének titkát. Mélyvörös hajában bőséggel csillantak az ősz szálak, ahogy végigfutottak rajta az apró sugarak, smaragd szeme elgondolkodva nézett ki az ablakon. „Istenem, ez előtt… hány évvel is? Épp így utaztam nagyapámmal…” S egyszer csak újra látta azt a régi villamost, azt a régi utcahosszt, s hallotta nagyapja melengető hangját...

Egy meleg nyári napon, 1897. július 10-én, elindult az első villamos. Óriási tömeg gyűlt össze a Főpályaudvar előtt. Öltönyös urak, napernyős, nyári ruhakölteményekbe öltözött hölgyek meg vasutasok, árusok, tisztviselők és sok-sok gyerek forgolódott, nézegetett jobbra balra. Először a fővonalon indult el – nagy riadalmat keltve – a szerelvény motoros- és pótkocsikkal, mindegyik harminc férőhelyes volt. A bátrabbak rögvest fölkapaszkodtak, a félénkebbek inkább ijedten hátrébb húzódtak, de hamarosan megteltek a kocsik, s a villamos megkezdte első útját a pályaudvartól a Zsolcai kapu – Király utca – Széchenyi utca – Városház tér – Hunyadi utca – Sörház utca vonalon egészen a „Verestemplomig” (ma Szent Anna-templom).

…a villamos kicsit erősebb döccenése felrezzentette emlékeiből a barázdált arcú nagymamát, lepillantott csendesen szuszogó unokájára, igazított egy picit a még mindig alvó fejecskén, és kipillantott az ablakon. Már elhagyták a Vasgyárat. „Azon az első villamosutazáson csak a Szent Annáig járt a szerelvény” – gondolt ismét vissza a múltba a nagymama. Egészen tisztán emlékezett izgatott kislánykori örömére, amikor nagyapjával leszálltak a végállomáson, s egy finom fagylalt elfogyasztása után felszálltak a másik irányba közlekedő kocsira, hogy megtegyék visszafelé is az utat.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!