Bukovszki Edit, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium nevelési igazgatóhelyettese szerint a diákoknak a közösségi és lelkiségi programok hiányoztak legjobban. – A csíksomlyói és a római zarándoklat, az osztálykirándulások, a lelkigyakorlatok, a hagyományos népművészeti gála, a színházi produkciók, a külföldi projektek és a hozzánk érkező vendég diák csoportokkal szervezett közös programok. A tanároknak pedig a diákokkal való személyes interakciók, a közös alkotás öröme és az érdeklődő fiatalok nyújtotta inspiráció – sorolta az igazgatóhelyettes. Herpainé Velkey Klára, a művészeti munkacsoport vezetője szerint pedig mindkét oldalról legjobban a közösség hiányzott. – Az ebből fakadó tapasztalatok és örömök, a közösség erőforrás volta és embert formáló szerepe, de a vigaszt jelentő és a szeretetet primer élményként átadó helyzetek is.

Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója vég nélkül sorolta az év hiányzó láncszemeit. – A személyes kapcsolattartás, a napi találkozás, az összetartozás, a közösségi programok, a baráti találkozók, a jól kialakított napi rutin, a tanév kiszámítható rendje, az azonnali és személyes problémamegoldás, az ünnepek emelkedettsége, a diákprogramok, a sportnapok, az utazások, a koncert, a kirándulások, a szalagavató, a Herman-hét, a Herman-nap és még lehetne sorolni.

Más lett a tanár-diák viszony, mint a pandémia előtt volt

A felsoroláshoz Fazekas Róbert, a Földes Ferenc Gimnázium megbízott igazgatója is tett hozzá földesista szemmel. – A fordított napi mókázás, a Földes-bál, a sítáborok, a Kulturális Nap és a tanév kulturális életét betetőző Földes-est mindannyiunknak hiányzik. Tehát a „földesista” osztály- és iskolai programok. Hiányuk érzékelhető, de a veszteségek most még felmérhetetlenek – mondta. Szerinte változott a tanár-diák viszony. – A jelenlét felelősséggel teli, nem lehet a kikapcsolt kamera vagy mikrofon mögé bújni, ezért a hagyományos emberi kapcsolatok erősebbek és igazabbak. A diákjaink és pedagógusaink ennek az erős személyes kapcsolatnak a megtartására törekedtek, hosszú, tanórák időtartamát messze meghaladó beszélgetésekkel. A tanuló és dolgozó szobákba költöztek a virtuális kávézások, a suli utáni, téren folytatott beszélgetések, tanterem helyett a gyerekszobák lettek a társasjátékok nagy csatáit visszhangzó terek – fogalmazott Fazekas Róbert.

Madarász Péter szerint annyiban mindenképpen változott a viszony, hogy a gyerekek nevelésére kevesebb a lehetőség, nagyobb mértékben kell bízniuk a diákokban, hogy képesek látni a saját hosszútávú érdekeiket is. – Mindenki a saját egyénisége, digitális kompetenciái, elkötelezettsége alapján tartotta a kapcsolatot a másikkal. Óriási különbségek lehetnek: van, olyan tanár és csoport, ahol ugyanolyan jó a kapcsolat, van, ahol még javult is, hiszen kölcsönösen rácsodálkozhattak a másik fél kreativitására, új oldaláról ismerhették meg egymást. Ugyanakkor ellenpélda is van: elképzelhető megúszni akaró, a tisztességtelenség határát súroló diák vagy diákcsoport és minimális követelményeket támasztó, az oktatást „letudni” akaró tanár találkozása a digitális platformon. Sokat tettünk mi, vezetők is azért, hogy nálunk a pozitív példa domináljon – összegzett a hermanos igazgató.

Bukovszki Edit elmondta, igyekeznek továbbra is megvalósítani a személyes törődést. – Online beszélgetések, osztályfőnöki órák, behívjuk azt, akin látjuk, hogy tanulási nehézséggel vagy motivációhiánnyal küzd. Az iskola nyitva van és a személyes konzultációra vagy szabadtéri tevékenységre (pl. virágültetés, sportpálya használata) most is van lehetőség. A sport sokat segít, mert a gyerekek legalább ott erőt meríthetnek a kortárs közösség dinamizmusából, vagyis egymásból – fogalmazott az igazgatóhelyettes. Herpainé Velkey Klára szerint pedig nagyon meg tudja erősíteni a tanár-diák kapcsolatot az a „jellemformáló erő”, hogy most egyszerre kell megértőnek és bölcsen türelmesnek lenni, miközben „haladni” is kell.

Számolva a hatásokkal hogyan tovább?

Sipos Tamás Norbert szerint a Lévay József Református Gimnáziumban felértékelődtek a kapcsolatok: jobban figyel egymásra tanár és diák. A nevelési igazgatóhelyettes örömét fejezte ki, hogy legalább a tanév elején együtt lehettek tanulóikkal. – Egy értékes, érett felnőtt gondolkodású záró évet vesztettek el a diákok. Ha online próbálkoztunk is megtartani tanórán kívüli programokat, az árnyéka volt csak annak, amit a személyesség nyújthatott volna. Olyan emlékeket szoktunk szerezni a középiskolában, amikre felnőttként szívesen visszaemlékszik az ember – mondta, hozzátéve, megjósolhatatlan, hogy az osztályközösségekre milyen hatással lesz ez az időszak. Nem beszélve arról a társadalmi hatásról, amit az okoz majd, hogy a mindennapos testnevelés után pár négyzetméterre szorultak a tornagyakorlatok.

Fazekas Róbert munkatársaival együtt bízik abban, hogy nem lesz hosszan tartó negatív következménye ennek az időszaknak. – Bízunk magunkban, a kollégákban, a diákokban és a szülők támogatásában. Hagyományainkra építve, kreatív ötletekkel és megoldásokkal azon leszünk, hogy ismét egy igazi iskola közösségének tagjai legyünk, hogy az iskolában megélhető élményektől erősödjünk, és segítsünk a tragédiát átélőknek a fájdalom feldolgozásában – mondta a Földes Ferenc Gimnázium megbízott igazgatója.

Madarász Péter szerint gyakorlatilag újra kell építeni az osztályközösségeket. – A sok magány után újra meg kell tanulnia mindenkinek közösségben létezni. Ehhez osztályprogramok, tervezett és spontán együttlétek, közös feladatok kellenek, és legfőképpen béke, egészség, járványmentes, szabad együttlét. Bízunk benne, hogy ez gyors és örömteli folyamat lesz. A közösség mellett figyelmet fogunk fordítani az egyénre is, hiszen egyes diákokat különböző traumák értek, amik vélhetően jelentkezni fognak a viselkedésükben. A legfontosabbnak a türelmet, empátiát tartjuk, és a támogató közösség gyógyító erejét – nyilatkozta a Herman Ottó Gimnázium igazgatója, aki hozzátette, összegzésül hálásak lehetünk, hogy nem sújtott bennünket még nagyobb veszteségekkel. – A munkatársak dolgozhattak, az oktatás viszonylag színvonalasan megvalósult, van hova visszatérnünk, van mit folytatnunk, és remélhetőleg hamarosan újra az az alkotó és családias közösség leszünk, amilyennek a környezetünk megismert bennünket az elmúlt évtizedekben.

Bukovszki Edit pozitívabban látja a fura év következményeit. – Vannak közös alapok, amik már formálták a közösséget, ami ha jó volt előtte, akkor megtartó erő most is. Vannak osztálytársakból alakult tanulópárok, csoportok. Ebből a szempontból a legrosszabb az újaknak, vagyis a kilencedikeseknek, akiknek vigasztaló lehet a tudat, hogy még sok minden van előttük. Amint lehet, pótoljuk az elmaradt programokat. Nem siránkozunk, hogy mi nincs, hanem pozitívan előre tervezünk. Hangsúlyozzuk, hogy miket „tanultunk” a járványhelyzetből: önállóság, felelősségvállalás, megküzdési képesség, családi kapcsolatok elmélyülése, digitális képességek, önhatékonyság, új hobbik: van, aki zenélni tanul vagy köt, varr, fest, hímez – összegzett a jezsuita iskola igazgatóhelyettese.