Ugrás a tartalomra

Miskolc ráérzett a közösségi gyűlésre

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. szeptember 24. péntek 13:22
A szeptember 18-19-i hétvégével kezdetét vette az első miskolci közösségi gyűlés, amelynek az az egyik fő impulzusa, hogy bár merőben új a módszer és tanulni kell azt, az emberek nyitottak rá. A tapasztalatokat Bördős Éva, az egyik megvalósító szervezet, a DemNet Alapítvány igazgatója összegezte.

A részvételiség jegyében tető alá hozott újító vállalkozása Miskolc városának a DemNet Alapítvánnyal és a Dialóg Egyesülettel közösen megvalósított első miskolci közösségi gyűlés, amely célja bevonni az állampolgárokat a döntés-előkészítési folyamatokba. Mindez két hétvégén keresztül történik.

Szeptember 18-19-én javarészt a klímakérdést – ami a gyűlés alaptémája – érintő szakmai programok várták a véletlenszerűen kiválasztott 50 miskolcit, hogy aztán az október 2-3-i folytatáson megalapozottan alkothassanak véleményeket és javaslatokat a város lakosságát reprezentáló résztvevők.

Bördős Éva, a DemNet Alapítvány igazgatója; Fotó: Juhász Ákos

Bördős Éva úgy nevezte ezt mint a „tanulás hétvégéje”. A jelenlévők olyan előadásokat hallgattak meg, amelyek a levegőminőség és a klímakérdés témaköreivel foglalkoztak, a hallottakat aztán kiscsoportos foglalkozások során feldolgozták. Október 2-3-án ismét összedugják a fejüket, hogy akkor már azt határozzák meg, milyen javaslatokat és véleményeket fogalmazzanak meg a városvezetés felé.

A döntéshozók előzetesen vállalták, hogy ezeket figyelembe veszik majd a várostervezés, és Miskolc szakpolitikáinak kidolgozása során, hiszen a közösségi gyűlésen résztvevő emberek összetételük (nem, kor, lakhely és végzettség) alapján arányosan megegyeznek a város lakosságával. Ez azt jelenti, hogy az ő álláspontjuk statisztikailag mindenkiét jelenti.

A DemNet Alapítvány igazgatója megosztotta, hogy kérdőívben mondták el tapasztalataikat a résztvevők. Ez alapján több mint 80 százalékuk pozitívan csalódott. Emellett aktívak voltak a csoportbeszélgetések során és konstruktívan dolgoztak egymással, ami nagyon fontos ahhoz, hogy hasznos javaslatok szülessenek.

A szervezők nagyon sokszor hangsúlyozzák, hogy bár itthon még tanuljuk a részvételi demokráciát, egyre inkább tapintható az állampolgárok részéről az igény, hogy beleszóljanak a közügyekbe, és aktívan alakítsák a környezetüket. A miskolciak ebben partnerek, hiszen nyitottak voltak a közösségi gyűlés új módszerére.

További hírek

Olvasnivaló