Ugrás a tartalomra

Miskolci kórháztörténet 7. - Társládából elitkórház

Nagy Attila
Utoljára módosítva
2021. július 11. vasárnap 09:48
A vasgyári munkáskórház

Amikor Klauzál Gábor miniszter 1848-ban bekérte a vármegyéktől a meglévő egészségügyi intézmények adatait, Katona Mihály vármegyei főorvos arról tájékoztatta, hogy Borsod vármegye kórházzal nem rendelkezik, és ezzel nem is túlzott.

Ugyanis ekkoriban még főként ispotályok és szegényápoldák végezték a betegellátást, ám Diósgyőrben ekkor még ez sem létezett. A hámori falvaktól a történelmi Diósgyőrön át Perecesig egyetlen egy orvos járt házról házra, holott ezen a környéken a kohászat és a bányászat már akkor sem számított balesetmentes hivatásnak. Ez az állapot a Diósgyőr-Vasgyár kialakulásával vált tarthatatlanná.

A Társláda-rendszer

1770-ben jött létre Hámorban a Vasmű, vele egy időben pedig az az ún. Társláda-rendszer, amely a munkások egészségügyi ellátását biztosította. A mondat utolsó szava nem véletlen, hiszen nyugodtan nevezhetjük a társládát a mai értelemben vett egészségbiztosítások elődjének. „[…] a Társláda (Bruderlade) a bányavállalkozások sajátos formájával, a munkaszövetkezettel függ össze. A munkaszövetkezetben a tagok maguk is dolgozó bányászok voltak, akiket a betegség, a munkaképtelenség nyomorba dönthetett. Az így bajbajutott tagokról gondoskodott a Társláda a bányaközösség által összeadott javakból.” – írja Olajos Csaba. A Társláda a tőkés vállalkozások időszakában átalakult Társpénztárrá, melynek rendszere már nagyban hasonlít a mai egészség- és nyugdíjbiztosításokéhoz.

Kórház a Kerekdombon

A vasgyár létesítésénél már felmerült a kórház építésének gondolata, ám arra még várni kellett; 1882-ben még egy amolyan betegszobának nevezhető helyiség üzemelt. 1887-ben lépett a Társpénztár szolgálatába dr. Soltész Károly, aki első intézkedéseinek egyikeként kijárja a gyár és a pénztár vezetőségénél egy kisded kórház létesítését, majd egy évvel később benyújtja a kórház részletes terveit, ám azt mintegy 10 évnyi mérlegelés után egy továbbgondolt változatban kezdték el építeni a vasgyári kolónia déli végén, a Kerekdomb közvetlen közelében.

Három évnyi megfeszített munka után, 1901. december 31-én adták át a nem is akármilyen létesítményt. Az egy évvel korábban nyílt, a kor minden vívmányának megfelelő Erzsébet közkórháztól is jóval modernebb berendezésekkel, valamint a higiéné minden vívmányával rendelkezett, tágas kórtermek, röntgen és kémiai laboratórium állt az orvosok rendelkezésére. Mindemellett a betegek is kiemelték a kellemes, parkos környezetet, ami segítette a minél gyorsabb gyógyulást.

A kórház első igazgatója, Zakariás János ekképp festette le a létesítményt kilenc évvel az átadást követően: „A Diósgyőri Vas- és Acélgyár legfontosabb egészségügyi intézménye a kórház, a gyarmattól délnyugatra foglal helyet, az ún. Kerekdombon, a szép Bükk hegység tövében, remek kilátással ezen hegységekre és a diósgyőri várromokra. A kórház egy emeletes főépületből, és egy magasföldszintes gazdasági épületből áll. A kettőt üvegezett folyosó köti össze egymással. A 36 ágyas főépületben a földszinten van egy szép nagy műtőterem, egy nagyobb kórterem, megfigyelőszoba, Herba-szoba és az ápolónak lakosztálya, kapusszoba. Az emeleten egy kisebb kórterem, irodahelyiségek, Röntgen-szoba, laboratórium. Minden nagyobb kórterem mellett fürdőszoba és teakonyha.”

A vasgyári kórház belgyógyászati osztályának felavatása 1939-ben.

Az aranykor

Harminc évvel később a lakosság-, így a betegszám növekedésével elengedhetetlenné vált a kórház bővítése. Először a belgyógyászati pavilon épült fel, majd 1941-ben a szülészet, ám hasonlóan az Erzsébet közkórházhoz, a vasgyárit sem kímélte a szövetséges légitámadás három évvel később, amely számos halottat – köztük több civil áldozatot – is követelt annak ellenére, hogy ekkor a kórház java részét a perecesi bunkerekbe, vájatokba helyezték át. A háborút követően, egy szinttel megtoldva építették újjá a kórházat 1946-ban, majd négy évvel később fül-orr-gégészeti osztállyal gazdagodott a komplexum, aminek a fejlesztése ezt követően sem állt le.

A ma csak SZTK néven ismert járóbeteg-ellátó épületet 1965-ben adták át, de a legnagyobb formátumú fejlesztések Ditrói Sándor igazgatósága (1972-1989) alatt történtek. Ekkor épült ki a traumatológia és az ideggyógyászat, a mosoda, valamint ebben az időszakban ment végbe a konyha, a gyógyszertár, a kórbonctan és a laboratórium fejlesztése.

Ditrói Sándor kórházigazgató

Elmondható, hogy Ditrói regnálása alatt élte a kórház az aranykorát. Áldozatos, eredményes munkájáért 1988-ban díszpolgárrá avatta a város közgyűlése. 1991-ben a kórház neve Diósgyőri Kórház és Rendelőintézet lett, ám a köznyelv változatlanul vasgyári kórháznak nevezi. Talán akkor kezdődött a komplexum gyors hanyatlása, amikor a kórházat 2008-ban szervezetileg összevonták a Semmelweis Kórházzal. Korábban az intézményben működött a városi baleseti sebészeti ellátás, ez 2008 júniusában átkerült a megyei kórházba, itt csak a járóbeteg-ellátás maradt. A kórház ekkor még 279 aktív és 100 krónikus ággyal rendelkezett.

A 2010-es évek második felében történt átszervezések után a kórház gyakorlatilag kiürült, a funkciók a két másik kórház összevonásával létrejött Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba kerültek át. 2018-ban a megszűnt neurológiai épületben létrehozzák az új, hetvenöt személyes Szent Hedvig Otthont.

A jobb sorsa érdemes, korábban a város legmodernebbnek számító kórháza azóta is várja, hogy sorsa rendeződjön.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke