Ugrás a tartalomra

Miskolci tanulók nyerték meg az olvasást népszerűsítő versenyt

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. június 06. kedd 07:54
Tizedik alkalommal rendezték meg hétfőn a Hahó, könyvtársak! elnevezésű, olvasást népszerűsítő verseny döntőjét a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Fotók: Mocsári László

A megmérettetésre vármegyénkből huszonöt, 3. és 4. osztályosokból álló, négyfős csapat jelentkezett. Idén olyan településekről is jelentkeztek a versenyre, ahonnan eddig még nem: Hercegkútról, Pácinból és Encsről, tudtuk meg Miklós Katalintól, a Gyermekkönyvtár vezetőjétől. A szóbeli döntőben azonban csak a két írásbeli forduló legjobbjai, összesen tizenöt csoport vehetett részt. 

Az Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos tanulója, Rácz Adél nagy reményekkel érkezett csapattársaival a versenyre, amelyre több héten át lelkesen készültek. Mint mondta, az írásbeli fordulókra három könyvet kellett elolvasniuk. Az egyik Bosnyák Viktória és Dudás Győző Fókuszban a fókusz, a másik Kiss Judit Ágnes Csodabogár című műve volt, a harmadik Lackfi János: Csodafogkrém című könyvéből Az elefánt reggelije című meséje, amelyekkel kapcsolatban különböző feladványt kellett megoldaniuk. 

A döntő feladatai titkosak voltak, egytől eltekintve, amelyre a gyerekeknek előzetesen kellett felkészülniük, és a verseny első feladataként előadniuk. Ez pedig Bosnyák Viktória és Dudás Győző Fókuszban a kókusz című művének egyik jelenete volt, amelyet jelmezbe öltözve, minimális díszletelemek között, három percben kellett eljátszaniuk a tanulóknak.

– Arra vagyunk kíváncsiak és azt értékeljük, hogy azokat a műveket, amelyekkel előzetesen megismerkedtek a gyerekek, miként tudják a döntőben különböző gyakorlatokon keresztül feleleveníteni – mondta Miklós Katalin. A zsűri tagjai között, a könyvtár képviselőin – Varga Gábor igazgató, Csoma Simon Mária általános igazgatóhelyettes, Péterné Szolnoki Ildikó, a Szolgáltatási Osztály vezetője – kívül, az említett mű írója és illusztrátora is részt vett.

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere nagyon fontos eseménynek nevezte a vetélkedőt, mert úgy véli, hogy egy könyvből mindig lehet tanulni valamit, s mert az olvasási élmény megalapozza a gyermekek hozzáállását, viszonyulását a kultúrához.

A megmérettetés végén mindenki nyertesen térhetett haza. A résztvevők a Fókuszban a kókusz című könyv egy-egy dedikált példányát kapták ajándékba, a helyezettek és a felkészítő tanárok pedig egy-egy könyvutalványt. A verseny fődíjaként meghirdetett június 19-ei bogácsi autóbuszos kiránduláson az első tizenkét csapat vehet részt.

Eredmény:
1.   Könyvtáros csajszik     - Avastetői Általános Iskola és AMI, Miskolc
2.   A négy muskétás - Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola, Miskolc
3.   Könyvkalandorok - Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI, Miskolc
3.   Olvasókirályok - Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Felsőzsolca
4.   Négylevelű Lóhere - Avastetői Széchenyi Általános Iskola, Miskolc
5.   Fazekasbogarak - Fazekas Utcai Általános Iskola és AMI, Miskolc 
6.   Agymanók - Zempléni Árpád Általános Iskola, Tállya
7.   Könyvbúvárok - Hernádnémeti Református Általános Iskola, Hernádnémeti
8.   Varázsnégyes - Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola, Miskolc
9.   Tudós Bagázs - Molnár Mózes Általános Iskola Telephelye, Vajdácska
10. Boribon - Ináncsi Arany János  Iskola, Ináncs
10. Könyvvarázslók - Koncz József Általános Iskola és AMI, Bőcs
11. Gyöngyszem csapat - Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Hercegkút
12. Könyvmolyok - Pácini Általános Iskola, Pácin
13. Szócséplők - Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Encs.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!