Ugrás a tartalomra

Miskolcon koronázhatják meg a szezont

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. július 16. péntek 19:12
Szombaton hazai környezetben, saját közönsége előtt teheti fel a pontot egész szezonon át tartó remek szerepelésére a Miskolc American Football Team (MAFT).

A sikeres elődöntő után Miskolcon, az egyetemi Atlétikai Centrum pályáján rendezik meg a hazai Divízió I-es bajnokság fináléját, ahol az alapszakaszban már nagy különbséggel legyőzött Budapest Cowbells második csapata lesz az ellenfél.

A Pannon Bowl előtti események is a miskolci együttesnek kedveznek, ugyanis Az év támadójátékosát (Szalóki János) és – Bodnár Benedek személyében – Az év védőjátékosát is az eddig minden mérkőzését megnyerő MAFT adja.

A szezon legjobb védőjének választott fiatal tehetség képesnek érzi csapatát a szezon legfontosabb mérkőzésének megnyerésére is.

– Természetesen van bennünk drukk amiatt, hogy szurkolóink, szeretteink és barátok előtt megmutassuk, hogy igenis, ha az egész szezonban így teljesítettünk, akkor az utolsó mérkőzést is megnyerjük – fogalmazott.

A döntős ellenfél a Budapest Cowbells II lesz tehát. A mostanság Kispesten játszó fővárosiak 3-2-es mérleggel zárták az alapszakaszt, pontkülönbségük 104-125 (a Miskolcé 209-41). Az elődöntőben a DEAC Gladiatorst múlták felül 40-28-ra, azt megelőzően pedig a VSD Rangerst (16-13), a Budapest Titanst (35-14), az NBA Crusherst (27-14) verték meg, ellenben még májusban alulmaradtak Debrecenben (26-49), illetve a Miskolc vendéglátójaként (0-55).

Magyar amerikaifutball-bajnokság, Divízió I, döntő:
Miskolc American Football Team - Budapest Cowbells II
július 17., szombat, délután 4 óra
Helyszín: Miskolci Egyetem, Atlétikai Centrum, sportpálya.

További részletek az esemény Facebook-oldalán.

További hírek

Olvasnivaló