Ugrás a tartalomra

A műszaki szakma szépségeit mutatták be

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 02. szerda 15:56
Ötödik alkalommal szervezték meg a Mi a pálya? elnevezésű pályaválasztási fesztivált. A Miskolci Egyetem Körcsarnokába mintegy 1500 általános és középiskolás látogatott el. A Miskolci Szakképzési Centrum intézményei, egyetemi karok, cégek idén is bebizonyították, hogy érdemes a műszaki pályát választani.
Fotó: Parai Roland

Az ötödik Mi a pálya? pályaválasztási fesztiválon látványos kísérleteket nézhettek meg az általános és középiskolások. Valamint találkozhattak szuper ötletes robotokkal is, amik például a Rubik-kockát is képesek pillanatok alatt kirakni.

Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja szerint inkább karrierről beszélnek, amikor az általános iskolásokat próbálják orientálni. – Nem azt mondjuk, hogy egy iskolát válasszon négy évig, hanem azt próbáljuk meg felvázolni, hogy milyen szép pályák és szakmai karrierek vannak, amik biztos megélhetéssel, egzisztenciával járnak. Alapvetően nagyon fontos, hogy a következő szeptemberben, amikor ezek a diákok iskolát, pályát választanak, akkor egy új képzési rendszerben kell eligazodniuk, hiszen visszajönnek a technikumok. Biztos vagyok abban, hogy a diákok szempontjából minden pozitív irányba változik. Ez a kiállítás kiváló lehetőség a tájékozódásra – hangsúlyozta a kancellár.

Fontos volt, hogy a Miskolci Egyetem is képviseltesse magát. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja elmondta, már nem elég, ha csupán a középiskolásokat szólítják meg, fel kell kelteni az általános iskolások figyelmét is. – Ipari partnereink szerint már kis gyerekkorban meg kell környékeznünk a fiatalokat. Közös célunk, hogy a diákok megtalálják a számításukat ebben a régióban. Azt gondolom, hogy most a városban, a régióban minden lehetőség adott az életpálya kialakításához. Olyan cégek vannak a környezetünkben, és így ezen a kiállításon is, amik hosszú távú lehetőséget kínálnak – mondta Siménfalvi Zoltán, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja.

Idén Budapest után Miskolc volt a fesztivál második állomása. A gyerekek minden kérdésükre választ kaptak és minden titokra fény derült. Ez még inkább a műszaki pálya felé irányította a tanulók érdeklődését. Az országjáró rendezvényre mintegy ezerötszáz fiatal érkezett.

Zágonyi Gergő a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskolából jött. – A feladatok nekem eddig izgalmasak voltak. Amikor megláttam ezeket, már akkor tudtam, hogy az összeset szeretném kipróbálni. Szeretem az autókat, és műszaki pályára szeretnék menni.

A rendezvény házigazdája Szujó Zoltán sportriporter volt. – Fantasztikus a rendezvénysorozat, ötödik éve járjuk körbe az országot. Nagyon sok minden digitalizálódik, egyre több adatot állítanak elő azok az eszközök, amiket a mindennapjainkban használunk: a mosógép, a kávéfőző, az autó, a telefon... és így egyre több olyan szakemberre van szükség, aki otthonosan mozog a digitális világban, érti ezeket az adatokat. Nyilván számos ipari cég észrevette már, hogy ezekre a szakemberekre szükség van. Ezért nagyon fontos, hogy találkozzon a kereslet és a kínálat – mondta a házigazda, aki hozzátette, tény, hogy nagyon jó fizetéseket lehet hazavinni a műszaki pályán. – Ha csak egy embernek tudtunk segíteni azzal, hogy kinyílt előtte a világ, akkor már megérte, hogy eljöttünk Miskolcra – fogalmazott Szujó Zoltán.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!