Ugrás a tartalomra

Négyféle vakcinával oltanak a héten

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. február 16. kedd 11:45
Ezen a héten is a regisztrált idősek és a 60 év alatti, krónikus betegek oltása folytatódik - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője.
Kovács Zsuzsanna szakgyógyszerész hűtőládába teszi a beérkezett orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát (hivatalos nevén Gam-COVID-Vac) a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. Fotó: MTI/Vajda János

György István elmondta: a héten négy vakcinával oltanak, a Pfizerével, a Szputnyikkal, az AstraZenecáéval, a Modernáéval, és várják a kínai Sinopharm-vakcinát is.

Azt mondta: a regisztrált legidősebbek a Pfizer- és a Szputnyik vakcinát a kórházi oltópontokon kapják meg; a kedden érkező Pfizer-szállítmányból 40 ezer adagot adnak erre a célra. A kijelölt háziorvosi praxisok 8-8 embert szervezhetnek kórházi oltópontokra, ezzel 40 ezer idős ember oltására lesz lehetőség.   

Ismertette: a felhasználásra már engedélyezett 20 ezer orosz oltóanyagot már nemcsak a budapesti, hanem a vidéki kórházi oltópontokra is kiszállítják. Erre az oltásra a háziorvosok 60 év feletti, krónikus betegséggel nem küzdő idős embereket választhatnak ki.

Az AstraZeneca-vakcinával folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását, a szállítmány 28 200 ember oltását teszi lehetővé, ez 2280 háziorvos végzi. A vakcinatípus beadásánál az orvosok szabadságot kapnak abban, hogy mely krónikus beteg pácienseik beoltását tartják sürgetőbbnek annak egészsegi állapota alapján, kortól függetlenül.

Közölte, hogy a múlt hét csütörtökön érkezett Moderna-vakcinával az idősotthonok második körös oltását folytatják, az oltócsoportok azokra a helyekre is mennek, ahol eddig a járványügyi helyzet miatt nem lehetett oltani.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a következő egy hétben a kórházi oltópontokon 60 ezer idős embert olthatnak be, a háziorvosoknál csaknem 23 ezer krónikus beteg kaphat oltást, valamint több mint 5000, idősotthonban lakó és dolgozó kaphatja meg első oltását Moderna-vakcinával. Emellett a Pfizer oltóanyagával a második körös oltást több mint 70 ezer, szociális intézményben gondozott és dolgozó kaphatja meg.

Ezen a héten megérkezhet egy újabb orosz és az első kínai vakcinaszállítmány is, azokkal azonban csak akkor számolnak, ha a Nemzeti Népegészségügyi Központ elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és engedélyezi alkalmazásukat - mondta.

Hozzátette: ezen a héten is a háziorvosok értesítik az oltandókat, az oltások továbbra is oltópontokon történnek. Tömeges oltás esetére 102 kórházban, 120 szakrendelőben és 5004 háziorvosi rendelőben jelöltek ki oltópontokat.

Ismertetése szerint a szak- és a háziorvosi rendelőkben az oltások ütemes szakaszában több mint 5000, a tömeges szakaszban több mint 7000 oltóhely is kijelölhető. Az ütemes oltásban egy hét alatt, valamint a tömeges, hétvégi oltásban két nap alatt körülbelül egymillió ember oltása végezhető el maximális kapacitás igénybevételével.

A koronavirus.gov.hu emlékeztet, a harmadik oltási szakaszban, a tömeges oltási héten több mint másfél millió, a teljes kapacitást kihasználva és teljes hajlandóság esetén csaknem kétmillió ember is beoltható hét nap alatt. Az ütemezett szakaszban a regisztráltak a háziorvostól kapnak értesítést, a tömeges oltási hétvégén és héten levélben értesítik az oltásra várókat.

Készen állnak arra, hogy az országba érkező vakcinákat mihamarabb felhasználják, és így minél hamarabb biztosítsák a védettséget, ami előfeltétele az ország újranyitásának - hangsúlyozta.

Közlése szerint december 26-tól eddig már 336 297 embert oltottak be, és 129 339-en kapták meg a második oltást.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!