Ugrás a tartalomra

Nem bánta meg a szakmaválasztást

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2022. január 16. vasárnap 11:21
Harmincnégy éve dolgozik karbantartóként Mészáros Zsolt a miskolci polgármesteri hivatalban. Egyre sokrétűbb a feladata, ahogyan fejlődik a technika és Miskolc is. Szereti a csapatot munkahelyén, és szívesen fedezi fel a legkorszerűbb újdonságokat. Új cikksorozatunkban az önkormányzat "hétköznapi hőseit" mutatjuk be, akik munkája talán kevésbe látványos, ám ők is a várost szolgálják.
Fotó: Mocsári László

Alapvetően villanyszerelő végzettsége van Mészáros Zsoltnak, kilenctagú csapatukban egyedüliként. – Munkatársaim között van kárpitos, lakatos… Legfőbb feladatunk a hivatal karbantartása, működtetése, de mi készítjük elő a rendezvényeket is, mint például a doni megemlékezést a héten a Szemere-kertben – mondta, majd hozzátette, anyagbeszerzéssel is foglalkoznak.

A technika fejlődése kihívás elé állítja időről időre. – Olykor bosszankodom, nehezen fogok hozzá az új megtanulásához, aztán viszont nagyon örülök annak, hogy ezt is megismerhettem. Mégiscsak érdekel az új technika. Például egy lámpa kapcsolójának a bekötéséhez régebben elég volt kétféle módot tudni, ma már van körülbelül negyvenféle kapcsolócsalád – mondta.

Szereti a munkáját és a munkakörnyezetet is. – Ismerem az épületet és a benne dolgozó embereket, itt általában biztosítva vannak a szerszámok is, semmiért nem változtatnék a hivatásomon – mondta, majd elárulta, már gyerekkorában is szeretett bütykölni, barkácsolni. – Családi házban laktunk, édesapám mindenre megtanított: szegelni, csavarozni, mérni. Akkor szerettem meg ezeket a munkákat, amiket ma is nap mint nap szívesen végzek – mondta.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!