Ugrás a tartalomra

Olimpiai bronzérmet ünnepelhet a miskolci mesterszakács

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. február 21. péntek 13:17
Büszkeség az iskolának, büszkeség Miskolcnak: Cserei Lászlóné, a Szentpáli iskola szakács szakoktatója bronzérmet szerzett a stuttgarti Szakácsolimpián.

Cserei Lászlóné évtizedek óta szakoktatóként dolgozik a Szentpáliban, diákjai már többször értek el nemzetközi sikereket, ő maga a 2018-as luxemburgi szakács világbajnokságon indult el először – s máris a dobogó harmadik fokára állhatott fel!

Ezúttal a Szakácsolimpián mérettette meg magát Stuttgartban, és szintén bronzéremmel zárta a versenyt.


A mesterszakácsot 2019-ben a város is kitüntette, Nívódíjat vehetett át a szakterületén végzett példaértékű és eredményes munkája elismeréseként.

Méltatásában leírtuk: Cserei Lászlóné Miskolcon született és a debreceni Svetits Katolikus Gimnáziumban érettségizett. A vendéglátás mindig érdekelte, ezért jelentkezett a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolába, ahol szakács végzettséget szerzett. Közel 10 évig dolgozott szakácsként a Hunguest Hotel Palota Szállóban. Ez az egyévtizedes munka döbbentette rá, hogyan kötheti össze a szeretett szakmáját másik szenvedélyével, a gyerekekkel. Ezért iratkozott be a Budapesti Gazdasági Főiskolára, ahol diplomát szerzett és még abban az évben megpályázta a Szentpáli ételkészítő szakoktatói állását, amit elnyert. Jelenleg is ebben az intézményben oktatja a diákokat a szakma mesterfogásaira, megismertetve a legkülönbözőbb ételek elkészítését az ifjúsággal.

Elméleti és gyakorlati órákat tart. – A gyakorlati oktatást azért szeretem jobban, mert a gyerekek megtapasztalják mindazt, amiről az órákon hallanak – fogalmaz. Nem beszélve arról, hogy amit megtanulunk elméletben, az a gyakorlatban rögzül és a saját szemükkel láthatják az egész folyamatot az elkészítéstől a tálalásig.

Minap-archív fotó: Mocsári László

„Szakács Mester” címet szerzett 2015-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett mesterképzésen. 2016-ban a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség „Mesterszakács” címet adományozott neki, amire azóta is rendkívül büszke.

A versenyek továbbra is fontos szerepet játszanak életében, akár tanuló, akár felnőtteknek kiírt versenyről van szó. 2018-ban úgy érezte, eljött az idő, hogy világbajnokságon is megméresse magát. Munka mellett nehéz volt a felkészülés, de ennek ellenére 2018 novemberében egyéni indulóként bronzérmet szerezett Luxemburgban a szakács világbajnokságon. „Az ösztönzött, hogy tudjam, mire vagyok képes.” – Egy ilyen világversenyen azoknak, akik a szakmában dolgoznak – gondolok itt az éttermekben, 4-5 csillagos szállodákban dolgozókra – sokkal könnyebb, mint egy szakoktatónak, aki egy iskolában tanít – magyarázza.

Mivel a szakmája a hobbija, így nagyon szerencsésnek érzi magát. Véleménye szerint: ezt a szakmát alázattal és odaadással lehet csinálni és akkor sikeresek leszünk benne.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!