Ugrás a tartalomra

Operatív törzs: lassabban halad az oltás, mint szeretnék

MTI
Utoljára módosítva
2021. január 19. kedd 13:38
Az oltási munkacsoport folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat és felkészült a tömeges oltásokra is - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

György István hozzátette: csak a rendelkezésre álló vakcina mennyisége fékezi az oltást. Lassabban halad az oltás, mint szeretnék, de modellezték, hogy akár egymillió embert is be tudnak oltani két nap alatt - közölte.

Eddig 129 689 ember kapott oltást Magyarországon, közülük 1643 már a másodikat is megkapta - ismertette, megjegyezve, hogy döntő többségük egészségügyi dolgozó.

Az egészségügyi dolgozók oltása rövidesen lezárul, zajlanak az oltások az idősotthonokban. A harmadik körben a 60 évesnél idősebbek következnek; először a 89 év felettiek, akik a háziorvosi rendelőben vagy az otthonukban, a háziorvosuktól kapják majd meg az oltást - mondta.

Müller Cecília azt mondta: sokan nyugtalanságot keltenek a lakosság körében. Ez semmikor sem megengedhető, főképp nem pandémia idején - jelentette ki, hangsúlyozva: "a járvány okozta terhek mellett erre semmi szükség".

A tisztifőorvos kitért arra, hogy sok megtévesztő információ kering az interneten is. Ezért - különösen az idősektől - azt kéri, annak higgyenek, akitől megfelelő, hiteles információkat kapnak.

A járványügyi adatok azt jelzik: a második hullám továbbra is lefelé menő szakaszban van - mondta Müller Cecília.

Hétfőn 150 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök szabálytalan maszkviselés miatt

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 150 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettes.

Kiss Róbert alezredes ismertette: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 20 ezer 341 emberrel szemben intézkedtek maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.

Tájékoztatása szerint a rendőrök 121 emberrel szemben azért léptek fel, mert tízezer lakosnál nagyobb települések közterületén megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.

Tömegközlekedési eszközökön, azok várakozóhelyein 10, üzletekben, bevásárlóközpontokban 19 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn - mondta.

További hírek

Olvasnivaló