Ugrás a tartalomra

Papuccsal dobálta, majd felpofozta volt élettársát

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 24. csütörtök 11:33
Mindezt azért tette, mert a nő nem hallgatott a légyottjukról.

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy 25 éves férfival szemben, aki azért bántalmazott egy nőt az utcán, mert az lebuktatta az élettársa előtt, hogy félrelépett – írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

- A vádirat szerint, az egyik Mezőkövesdhez közeli községben élő vádlott július 22-én este, miután kiment a lakása elé az utcára észrevette, hogy a közelben a volt élettársa a jelenlegi párjával beszélget. A vádlott hallotta, amint az aktuális párja kérdőre vonta a másik nőt, hogy igaz-e a pletyka miszerint az előző napon a közeli erdőben szexuális kapcsolatot létesített a vádlottal. A volt élettárs a történteket nem tagadta, ezért a vádlott felháborodott, hangosan szidalmazni kezdte volt élettársát, majd lábairól levette a papucsokat és azokat a sértett felé dobta. A nőt a papucsok nem találták el, azonban a vádlott ezt nem hagyta annyiban, odament a sértetthez, a haját megragadva próbálta a földre rántani, miközben kétszer pofon vágta – részletezik az esetet.

A nőnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban  könnyű testi sértés vétsége miatt  magánindítványt nem terjesztett elő a férfival szemben.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A járási ügyészség vádiratában a büntetett előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, közérdekű munka és emellett pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Mezőkövesdi Járásbíróságnak.

További hírek

Olvasnivaló