Szívélyes, barátságos ünnepi hangulat a kapitányság nagytermében. Éppen valamire emlékezünk. Egyenruhások s civilek vegyes összevisszaságban. Jakubik Laci, a fotósunk, figyelmeztetést kap, a napszemüvegeseket ne fényképezze. A drapériás asztalnál egy csíkos nadrágos tábornok és több főtiszt fogja közre az önkéntes rendőrök elnökét. Az elismerések kiosztása katonás. Majd állva majszoljuk el a bükkvidéki sajtos-tormás sonkatekercseket és a szikkadt zsemlés szendvicseket.

A főkapitány konspirál, félrehívja a helyi médiumok vezetőit és átadja nekik az önkéntes rendőri igazolványaikat. A két lap főszerkesztője és a rádió igazgatója meglepődik, de eszük ágába se jut visszautasítani a megtiszteltetést. Kapnak hozzá egy-egy jelvényt és egy ziherejsztűvel állítható méretű, kék karszalagot. Akkor, talán először és utoljára, mindannyian felpróbálják, a jelvényeket egymásnak tűzik ki, és belelesnek a műanyagtokos igazolványaikba is. Ismerősek a fotók, megegyeznek a személyi igazolványukban lévőkkel.

Tanúja vagyok az eseményeknek, hiszen társadalmi munkában szerkesztem az önkéntes rendőrök havi lapját. Így azt is tudom, hogy a főnökök közül az egyik másnap egy újabb rekvizitumot kér a főkapitánytól. Megtelefonálja, hogy egy olyan rendőri tárcsa is elkelne a kocsijába. Ott őrizné a kardánbokszban az újdonsült igazolványával. Gézának, a titkárság vezetőjének nemcsak van humora, de még alkalmazza is. Másnap egy játékbolti változattal lepi meg a negyedik emeleten székelő igazgatót.

Kozma László alezredes, Laci nem csak a környékbeli körzeti megbízottak parancsnoka, ő koordinálja az önkéntes rendőrök csoportjait. Joviális figura, nem egy szögletes gondolkodású tányérsapkás, számára a szolgálati beosztás csupán egy vasúti menetrend, ehhez képest tudjuk, mennyit késünk. Fontos a naplóvezetés, de nem zavarja, ha karácsony előtt pótoljuk az egész esztendei bejegyzést. Toleráns a díszpintyekkel, az olyanokkal, akiket merő udvariasságból a főnökök soroznak be. Egyébként is már a nyolcvanas évek naptárjait lapozzuk. Az önkéntes rendőrségi tagság semmi előnyökkel nem jár, nem pontozzák a lakás- és telefonigényléseknél se. Az intézkedéseknél a rendőrök meg tesznek rá, úgy nézik le őket, mint a buzgómócsingokat.

A faluhelyi szolgálat viszont komoly kihívás. Vidéken mindenki tudja, ki a körzeti megbízott hadsegédje. Ott pironkodva is, de csak fel kell húzni a karszalagot, és a jelvényt se lehet a zakó gallérja alá tűzni. Mint szerkesztő sokat beszélgetek a segédrendőrökkel. Kerülik az önkéntes jelzőt, s mindannyiuknak küldetéstudata van. Bár időnként elszólják magukat, úgy hamiskásan megjegyzik, ha szolgálat van, máris konyhakész az alibijük az éjszakai kimaradásra. Persze panaszkodnak is, egyikőjük elmondja, a körzeti megbízott mindig a kutyáját teszi a Pannónia motorjának az oldalkocsijába. Neki vagy hátul kell ülnie, vagy a szájkosaras négylábúval kell szorongania. Sokáig fontolgatom, hogy a következő lapszámban ezen csámcsogjak, de a velem született, tartósított cenzúra észhez térit.

Pontosan 1988 novemberében intézkedés közben életét veszti egy miskolci önkéntes rendőr az Avas-déli lakótelepen lévő ABC áruház előtt. A bolti lopáson ért bűnöző kétszer is tarkón vágja az eladók segítségére siető önkéntest, aki esés közben a homlokát a járdába üti és a kórházba szállítás közben belehal a sérüléseibe. Emlékezetem szerint talán ő az egyetlen, akit posztumusz tiszthelyettessé léptetnek elő, majd emléktáblán örökítik meg a nevét a kapitányság földszinti előterében.

Éppen harminc éve, hogy az önkéntes rendőrség létét hagyják elenyészni, mondván, túltengett benne az átkos idők szelleme, s kell egy kis idő, hogy a maga után hagyott űrt a polgárőrség átvegye. Miskolcon az éppen akkor nyugalomba vonuló Kozma alezredes viszi tovább a mozgalmat. Mintha mi sem történt volna. Utána negyedszázadig a hivatásos állományú Szakos István áll az avasi polgárőrség élén. Pista most néhány nap múlva lesz nyolcvanesztendős, - ki, ha nem ő - megírhatná: rendőrként, önkéntesként, polgárőrként többet érdemelnének annál, mint amennyi most jut nekik.

Ő maga sosem sopánkodott ezen, vallja, mondja, ha újrakezdhetné se tenne mást, mint amit idáig vállalt.