Ugrás a tartalomra

Robbanás Kiskörén: egy turbina éves karbantartása közben történt a baleset

MTI
Utoljára módosítva
2021. szeptember 21. kedd 15:41
A baleset körülményeit vizsgálják, a másik három turbina pedig jelenleg is zavartalanul és biztonságosan működik. 

A Tiszavíz Vízerőmű Kft. kiskörei telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn - közölte az MVM kedden az MTI-vel. Kiemelték, az események a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek.
    
Az MVM az ügyben illetékes hatóságokat haladéktalanul értesítette és elkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása.
    
Kedden reggel Kóbor György, az MVM csoport elnök-vezérigazgatója és Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes is a helyszínre érkeztek, hogy tájékozódjanak a balesetről - olvasható az MVM közleményében.
    
A kiskörei vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett kiskörei vízerőmű 28 megawatt (MW) beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve.
    
Az erőműben megtermelt villamos energia mennyisége a Magyarországon vízenergiából előállított villamos energia nagyjából fele, ami 40-45 ezer átlagos fogyasztási igényű háztartás éves energia ellátását biztosítja.
    
Az erőművet a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti, a cég 2021. május 13-tól a MVM Energetika Zrt. tulajdonában álló leányvállalatként működik.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, négy férfi szenvedett súlyos égési sérüléseket, négyen pedig könnyebben megsérültek, amikor hétfő délután robbanás történt a kiskörei erőműben. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!