Ugrás a tartalomra

Rövidesen újranyithat a legtöbb üzlet, eltolják a kijárási tilalom kezdetét

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. március 26. péntek 23:49
Gulyás Gergely röviddel ezelőtt bejelentéseket tett, a többi között például azt, hogy amint két és félmillió ember legalább az első oltását megkapta, újranyithanak a bezárt boltok és szolgáltatók, a kijárási tilalom kezdetét pedig két órával kitolják. A kormány számításai szerint erre már a húsvét utáni napokban sor kerülhet.

Támogatja a kormány azokat a javaslatokat, amelyeket az üzletek, boltok újranyitásával kapcsolatban fogalmazott meg a kereskedelmi és iparkamara, a vállalkozásokkal és a gazdasági élet szereplőivel közösen – jelentette ki péntek délután, néhány órával a miniszterelnöki rádióinterjú után a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely elmondta, ezekről a szabályokról hosszan tárgyalt ma az operatív törzs, a módosításokra ugyanakkor csak azután lesz lehetőség, ha az oltásszám tekintetében elérte hazánk a 2.5 milliós határt.

A jelenlegi számítások szerint a húsvét hétfőt követően néhány nappal be fog következni – tette hozzá.

Amint két és félmillió ember legalább az első oltását megkapta már, a következő változtatások fognak hatályba lépni.

- a kijárási tilalom este tíz órára módosul, ekkortól tart hajnali ötig
- az üzletek hajnali öt órától fél tízig lehetnek nyitva. Valamennyi bolt kinyithat, ugyanakkor az üzletekben, boltokban biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodjon
- a szolgáltatásoknál a március 8-a előtt hatályban volt szabályokra fogunk visszatérni, ennek megfelelően működhetnek
- az iskolák április 19-én nyitnak meg, beleértve az óvodákat, bölcsődéket, általános és középiskolákat is
- április 1-jétől pedig megkezdődik a tanárok oltása.

Korábban írtuk: 

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A várható nyitási, oltási menetrendről beszélt a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken reggel. Orbán Viktor úgy fogalmazott, nem lehet pontosan tudni, mikor tetőzhet a harmadik hullám.

„Nem az a kérdés, hogy mikor érjük el a csúcsot, hanem milyen gyorsan indulunk onnan lefelé” – jelentette ki a miniszterelnök, majd elsorolta a friss napi adatokat.

Orbán Viktor szerint a vakcinák beszerzését a nyugati világ gyógyszergyáraiból átengedtük Brüsszelnek, ami rossz döntés volt. „Az igazság az, hogy elrontottuk, rosszul döntöttünk” – fogalmazott. „Azt kellett volna mondani, hogy mindenki maga intézze a vakcinabeszerzéseket, de az volt a közbölcsesség, hogy együtt talán inkább sikerülni fog” – tette hozzá. Szerinte Brüsszel a beszerzési árra összpontosított, de ők nem értik úgy az életet, mint mi, és ezt elrontották.

A miniszterelnök bejelentette, hogy az üzletek látogathatóságánál átállunk a négyzetméter-alapú megoldásra, és az is várható, hogy a boltok tovább lesznek nyitva, így a kijárási korlátozás is később lép életbe.

Persze megint nem derült ki sok dolog, azt például még az általunk megkérdezett kereskedők sem tudják, hogy az új szabályok csak a jelenleg is nyitva tartó üzletekre vonatkoznak, vagy azokra is, amelyeket bő három hete bezárattak. Az sem derült ki, hogy az új szabályok mikortól kezdődnek.

Ezek a részletek – ahogyan az elmúlt egy évben mindig – nem a miniszterelnök bejelentéséből, hanem csak a Magyar Közlöny friss számából derülnek majd ki. Ez Orbán szerint péntek este vagy szombaton jöhet ki. Egyébként ebből fog majd az is kiderülni, hogy a boltok este 7 helyett pontosan meddig tarthatnak majd nyitva (a miniszterelnök 21 órát emlegetett) és az is, hogy este 10-kor, vagy 11-kor kezdődik-e majd a kijárási tilalom.

Orbán hozzátette, hogy „küzdelem zajlott a szépségipari dolgozókért” is, de a járványügyi szakemberek elzárkóztak a nyitástól.

Az iskolákkal kapcsolatban Orbán elmondta, hogy van egy dolog, amihez ragaszkodik: amíg a 65 év feletti regisztrált emberek nincsenek beoltva, nem lehet szó nyitásról. „Mégiscsak ők hozták el idáig az országot, nekik köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk” – fogalmazott. Itt elmondta, hogy a 65 év feletti regisztráltak 71 százaléka van már beoltva. De hozzátette, hogy az iskolában dolgozókat is be kell oltani a nyitáshoz.

102 ezer iskolai dolgozóból 20 ezer van beoltva eddig, 82 ezer regisztrált iskolai dolgozót kell még beoltani, hogy nyitni lehessen – mondta Orbán, aki úgy számol, hogy ha április 10-éig beoltják őket, akkor április 19-én újraindulhatnak az iskolák. Akkorra 3 millió felett lesz az első oltáson átesettek száma összesen, tette hozzá.

A várandósok kapcsán Orbán azt mondta, hogy korábban nem volt szakmai egyetértés a kérdésben, de most a járványügyi szakemberek azt mondják, hogy a Pfizer és a Moderna vakcinájával be lehet oltani őket. „Ezért arra kérem őket, regisztráljanak” – mondta.

További hírek

Olvasnivaló