Ugrás a tartalomra

Sejtkutatásért hárman kapják az orvosi Nobel-díjat

mti.hu
Utoljára módosítva
2019. október 07. hétfő 15:07
A sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Forrás: sigmapisigma.org

Az illetékes bizottság indoklása szerint a három tudós annak felfedezéséért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá. 

Nagy hatású felfedezéseik az élet egyik legelemibb alkalmazkodási folyamatának mechanizmusára világítottak rá - fogalmazott a díjat odaítélő testület. A három tudós fektette le az arról szóló ismeretek alapjait, hogy az oxigénszint milyen hatással van a sejtek anyagcseréjére és fiziológiai működésére. Eredményeik kikövezték az utat a vérszegénység, a rák és sok más betegség elleni ígéretes új stratégiák számára.

Gregg Semenza az EPO gént és annak változó oxigénszint melletti szabályozódását tanulmányozta génmódosított egereken. Peter Ratcliffe szintén az EPO gén oxigénfüggő szabályozását vizsgálta, és mindkét kutatócsoport arra jutott, hogy az oxigénérzékelő mechanizmus csaknem az összes szövetben jelen van, nem csak a vesében, ahol az EPO termelődik. William Kaelin rákkutató a von Hippel-Lindau (VHL) szindrómát kutatva ért el jelentős eredményeket. Peter Ratcliffe szintén kutatta ezt a területet. 

A három tudósnak köszönhetően jelentősen bővültek az arról szóló ismeretek, hogy az oxigénszint miként befolyásolja az alapvető élettani folyamatokat. Az oxigénszint érzékelése teszi lehetővé a sejtek számára, hogy anyagcseréjük alkalmazkodjon az oxigén változó mennyiségéhez, például testmozgás közben. De az oxigénszint érzékelése számos betegség esetében is kulcsfontosságú.    

A három kitüntetett 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodik, az összeget egyenlő arányban osztják szét köztük. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.

William G. Kaelin 1957-ben New Yorkban született, a Duke Egyetemen szerzett orvosi diplomát, PhD-képzését a John Hopkins Egyetemen és a bostoni Dana-Farber Rákkutató Intézetben végezte, ahol saját kutatólaboratóriumot is alapított. 2002-ben lett a Harvard orvostudományi karának professzora, 1998 óta a Howard Hughes Orvosi Intézet kutatója.

Peter J. Ratcliffe 1954-ben született az angliai Lancashire-ben. A Cambridge-i Egyetemen szerzett orvosi diplomát és az Oxfordi Egyetemen urológus szakképesítést. Oxfordban alapította meg független kutatócsoportját, 1996-ban lett az egyetem professzora. A londoni Francis Crick Intézet klinikai kutatási igazgatója, az oxfordi Target Discovery Institute igazgatója és az oxfordi Ludwig Rákkutató Intézet tagja.

Gregg L. Semenza 1956-ban született New Yorkban, diplomáját biológiából szerezte a Harvard Egyetemen. PhD-képzését a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karán végezte, gyermekgyógyászati szakképesítését a Duke Egyetemen kapta. Független kutatócsoportját a John Hopkins Egyetemen alapította meg, ahol 1999-ben lett professzor és 2003 óta az egyetem sejtkutató központja érkutatóprogramjának igazgatója.

2016-ben ugyanezen kutatásaikért mindhárman megkapták az orvostudomány fejlődésében kiemelkedő szerepet játszó kutatóknak odaítélt Albert Lasker-díjat az orvosi alapkutatásokért kategóriában.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!