Ugrás a tartalomra

Sorra nyílnak újra a városi kulturális és sportlétesítmények

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. május 07. péntek 11:11
Az állatkert, az art mozik és a sportuszoda például már megnyitott, de a kulturális és sportintézmények többségében is tervezik már az újranyitást.
Az állatkert május 1-jén nyitott újra. Fotó: Juhász Ákos

Fokozatosan, lépcsőről-lépcsőre nyit újra a „világ”. A koronavírus-világjárvány második hulláma miatt november 10-e óta vannak, illetve lassan csak voltak zárva a közösségi terek: vendéglátóhelyek, szállodák, mozik, színházak, koncerttermek, művelődési házak, állatkertek, konditermek, edzőtermek, uszodák, strandok. Emlékezetes az is, a járvány harmadik hulláma miatt március 8-ától még szigorúbb szabályok léptek életbe: a nem létfontosságú boltok, üzletek, szolgáltatásoknak is zárniuk kellett. 

A kormány újranyitás fázisait – szemben a tavalyi, első hullám utáni időszakkal – idén már nem pontosabban: nem elsősorban a járványügyi adatok javulásához, hanem az első, illetve mindkét oltásukat megkapottak számához kötötte. A nyitás első lépcsője a hárommillió oltott elérése volt, ekkor, április 7-én egy hónapon át zárva tartani kényszerült boltok, üzletek, szolgáltatások nyithattak ki.

Április 24-én következett a második lépcső: öt és fél hónap, többnyire bevétel nélkül töltött (vagy pusztán elvitelre működő) kényszerszünet után a teraszokon kinyithattak az éttermek, kávézók, sörözők, egyszóval: vendéglátóhelyek. Ezzel együtt a kijárási korlátozás kezdete este 11-re változott.

A négymillió beoltottat elérve május 1-jén aztán több szempontból is új időszámítás kezdődött: zöld utat kaptak, szóval elvi lehetőséget kaptak a nyitásra a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is. Ezek a szolgáltatások viszont jelenleg csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, vagy vehetőek igénybe.
Az alábbiakban azt vesszük sorra, mi az, ami már újranyitott Miskolcon, illetve mely szolgáltatások, attrakciók nyithatnak rövidesen.

Kulturális intézmények

A Miskolci Nemzeti Színház a tervek szerint május 29-én este, a Déjà vu bemutatóján fogadja majd újra a nézőket első alkalommal – erről Béres Attila színházigazgató beszélt néhány napja a minap.hu-nak. A direktor hozzátette: nem lehet még 100 százalékos biztonsággal beszélni a nyitásról. A teátrum védettségi igazolvánnyal lesz látogatható.

Forrás: MiNap-archív/Mocsári László


A Művészetek Háza Uránia és Béke Art moziterme május 6-án, vagyis most csütörtökön nyitja ki a kapuit (a mozikba hagyományosan csütörtökön érkezik az új műsor), az intézmény szintén védettségi igazolvánnyal látogatható. Arról, hogy pontosan milyen filmekkel készülnek, ebben a cikkünkben írtunk. 
És ha már mozi: a Cinema Cityt is megkérdeztük, mikor nyitnak. A hazánkban 18 egységet üzemeltető mozihálózat egyelőre még türelmet kért a filmek szerelmeseitől. Megkeresésünkre Buda Andrea marketing és PR igazgató elmondta: a nyitás előtt még mindenképpen fel kell tölteni a raktáraikat, illetve az iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott munkatársak - jegyszedő, pénztáros, büfés, kávézós - kollégák toborzása is zajlik. - Amint megvan a nyitás dátuma, a weboldalunkon és a közösségi média felületeinket meg fogjuk ezt osztani a nézőkkel - tette hozzá. Erről részletesen itt írunk

Az art mozik csütörtökjön nyitnak.


Turisztika, sport

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark múlt pénteken jelentette be, hogy elkészült eddigi története legnagyobb fejlesztésével: átadták az épület új fogadóközpontját, bejáratát, a Száhel bemutatóházat. Az utóbbi létesítményben rövidesen új lakók: oroszlánok, sivatagi hiúz, és törpepapagájok is láthatóak lesznek. Az állatkert öt és fél hónap után, május 1-jén nyitott újra.

A Kemény Dénes Sportuszoda május 3-án, hétfőn nyitott ki, a városi strandok pedig két lépcsőben nyitnának újra. A tervek szerint a Selyemréti Strandfürdő és a Miskolctapolcai Strandfürdő újranyitása az elmúlt évhez hasonlóan május végén, a veszélyhelyzet elhárítása miatt jelenleg is zajló beruházás miatt a Barlangfürdő, és az újonnan épült, átadás előtt álló tapolcai Ellipsum Élményfürdő nyitása pedig június második felében várható.

A hírek szerint a következő bűvös szám az ötmillió oltott elérése lesz: ekkor újabb lazításokra, köztük a lakodalmak megtartására lehet számítani.

További hírek

Olvasnivaló