Ugrás a tartalomra

Szándékosan tévesztené meg hazug állításokkal a Fidesz a miskolciakat

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. július 05. kedd 14:51
A Velünk a Város szerint Soós Attila nem mondott igazat azzal kapcsolatban, hogy mikorra kell a korábban kiadott kötvények ellenértékét visszafizetnie a városnak.

Újabb hazug állítással szándékosan tévesztené meg a Fidesz a miskolciakat - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Velünk a Város frakció.

- Döbbenetes, hogy tud pénzügyi szakember olyan hamis állítást tenni, mint a miskolci Fidesz politikusa. Soós Attila Miskolc város gazdálkodásával kapcsolatban azt a hazugságot terjeszti a kormányzat egyik szócsövében, hogy a városnak június végéig kellett volna visszafizetnie korábban kiadott kötvényei ellenértékét. A fideszes politikus a város pénzügyi bizottságának elnöke azzal sincs tisztában, mi a valós határidő. Ha ezt a lényeges adatot nem tudja kezelni, kérdés, a bizottság vezetőjeként az elmúlt több mint két és fél évben hány hasonló számszerű tévedéssel intézte a pénzügyi bizottság ügyeit - írják.

Rosszindulatú félrevezetése - folytatódik a közlemény -, amit most a miskolciakkal szemben alkalmazott, ugyanakkor máskor is okozhat még kínos pillanatokat számára a nyilvánosság előtt. "Mi lesz például akkor, ha a Fidesz legfőbb párvezetője - akit párt a főkommunikátora csak Toldi Miklóshoz hasonlít – fogja helyre tenni, ha az ő születésnapját is benézi, és több hetes különbséggel küld üdvözlőtáviratot?" - teszik fel a kérdést.

Mint fogalmaznak, Soós Attila hazugsága szándékos félretájékoztatást jelez, mivel a városházán rendelkezésre állnak a hiteles adatok, amelyekhez a hamis állítást közlő képviselő és a hazugságot terjesztő sajtótermékek is hozzáférhetnek. A számszerű tényekre kellene alapozni, ami közgazdász végzettségű szakembertől, újságíróktól egyaránt elvárható, de ezt ismét figyelne kívül hagyták.

- A Velünk A Város frakció a miskolci állampolgárok hiteles tájékoztatását is képviselve elvárja a fideszes politikustól, hogy bármekkora erőfeszítésébe is kerüljön, maradjon a valós állításoknál, hazugsága beismerését tárja a nyilvánosság elé - zárul a közlemény.

További hírek

Olvasnivaló