Ugrás a tartalomra

Szijjártó az ENSZ-ben: az emberéletek megmentésére és a béketeremtésre kell fókuszálni

MTI
Utoljára módosítva
2023. február 23. csütörtök 18:09
Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy végre az emberi életek megmentésére, vagyis a tűzszünet elérésére és a minél előbbi béketeremtésre összpontosítson Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
Fotók: Szijjártó Péter Facebook

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés ukrajnai háború miatti rendkívüli ülésén aláhúzta, hogy Magyarország szomszédos államként közvetlenül találkozik a fegyveres konfliktus tragikus következményeivel. Felszólalásában rámutatott, hogy hazánk a történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, már több mint egymillió menekült távozott Magyarországon keresztül Ukrajnából, s a maradni kívánók számára egyenlő hozzáférést biztosítanak a hatóságok az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz.

"Ez a háború csak szenvedést hozott, ennek a háborúnak nincsenek győztesei, csak vesztesei. Naponta emberek százai vagy ezrei vesztik életüket" - közölte.

Leszögezte: a nemzetközi közösségnek ezért a legnagyobb feladata most az emberi életek megmentése lenne, amihez békére van szükség, ugyanis sem a fegyverszállítások, sem a szankciók nem mentenek életet, épp ellenkezőleg, csak hozzájárulnak a háború meghosszabbításához, az eszkaláció veszélyéhez. Szijjártó Péter felszólította a világ országait, hogy végre arra fókuszáljanak, hogy miként lehet azonnali tűzszünetet elérni, és hogyan lehet minél előbb béketárgyalásokat kezdeni.

A béketárgyalásokhoz pedig párbeszédre van szükség, ezért nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat, és az ENSZ-nek ebben fontos szerepe van, mivel a világszervezet épp azért jött létre, hogy platformként szolgáljon a dialógusra az egymással szembenálló államok között - hangsúlyozta. "Szorgalmazzuk, hogy az Egyesült Államok és Oroszország mihamarabb kezdjen tárgyalásokat az ENSZ keretein belül" - mondta.

"Lehet, hogy az ukrajnai helyzet több száz vagy ezer kilométerről, egy óceánnal arrébb kevésbé tűnik tragikusnak, de a közvetlen szomszédságban tisztában vagyunk vele, hogy a 25. órában járunk" - tette hozzá.
A miniszter végül arra is kitért, hogy Magyarország már eddig is nagyon magas árat fizetett a háborúért, s nem csak az egekbe szökő infláció miatt, hanem a kárpátaljai magyarok közül is sokan elestek a harcok során. Ezért felkérte a világpolitika szereplőit, hogy tartózkodjanak a háború eszkalációjának, elhúzódásának kockázatával járó intézkedésektől és nyilatkozatoktól. Illetve hozzátette, hogy Közép-Európa mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán, Magyarország ezért nem akar újabb hidegháborút, nem akar újból blokkosodást.

"A háború mindig a diplomácia kudarca, a béke pedig mindig a diplomácia sikere. Remélhetőleg 2023 a béke és az újjáépítés éve lesz" - fogalmazott. (MTI)

További hírek

Olvasnivaló