Ugrás a tartalomra

Teatrom: különleges színházi fesztiválnak ad otthont Miskolc és több megyei település

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. július 15. szerda 17:41
A TeatRom címmel rendeznek színházi fesztivált Borsod-Abaúj-Zemplén megye több, romák lakta településén augusztus 15. és 23. között.
Fotó: Juhász Ákos

A programmal kapcsolatban a miskolci polgármesteri hivatalban tartottak sajtótájékoztatót szerdán délelőtt. Mint kiderült, a helyszín nem véletlen, Miskolc ugyanis többszörösen is központja a fesztiválnak: augusztus 15-én a városházán indul egy konferenciával, augusztus 21-én pedig a Factory Arénában lesznek egésznapos programok. A borsodi megyeszékhely mellett hét csereháti kistelepülés: Alsóvadász, Felsővadász, Kázsmárk, Selyeb, Rásonysápberencs, Méra, a szlovákiai Szepsi és Szikszó városa látják vendégül a fesztivál produkcióit, de egyes előadások eljutnak egyéb környező kistelepülésekre is.

Simon Balázs, a rendezvénysorozatot szervező Utcaszínházi Alkotóközösség vezetője a tájékoztatón a Teatrom előzményeiről beszélt.

- Közösségünk tizenkét éve dolgozik Borsod megyében, és ez idő alatt alatt körülbelül harminc településen vagy településrészen voltak táboraink, melyeknek  fő tárgya mindig a színház volt, a foglalkozások pedig az óvodás kortól egészen a fiatal felnőttekig sokakat érdekeltek – kezdte.

Tizenkét éve

Az cigányszínházak fesztiválját már korábban is megrendezték, első három alkalommal viszont még Made in Gypsystan címmel. „Ahogy a helyi, többségében szintén roma településkoordinátorokkal elkezdtünk együtt dolgozni, világossá vált, hogy ezt a nevet ők nem szeretik, így egy hosszú kiválasztási procedúra végén született meg a valamivel XXI. századibb cím: Teátrom – Cigányszínházak fesztiválja. Az alcímet pedig - Maladyilem Baxtale Romenca!, vagyis Találkoztam boldog cigányokkal! -  Szegedi Dezső színművész ötlete alapján választottuk” – tette hozzá Simon Balázs.

A TeatRom elsősorban színpadi produkciókra épül, ugyanakkor kísérőprogramként minden helyszínen játék- és kézműves foglalkozást, filmvetítést, kiállítást, képzési, foglalkoztatási és életmód bemutatót és partnereink (a Dr Ámbédkár Iskola és az Észak-keleti Átjáró) szervezésében iskola-marketing eseményt társítunk.

Borkuti László kulturális főtanácsnok úgy fogalmazott, Miskolc városa örömmel fogadta be a kezdeményezést. - Miskolc jelenlegi vezetése szeretne más képet festeni a városról a többség és kisebbség viszonyát illetően ahhoz képest, amiről a megyeszékhely az elmúlt években elhíresült. Egyáltalán nem szeretnénk, hogyha az a kép maradna meg Európa vagy akár az egész világ közvéleményében, hogy Miskolc egy olyan hely, ahol nehézgépekkel bontják az alacsony komfortfokozatú lakásokat, aminek köszönhetően újabb és újabb szegregátumok jönnek létre a város különböző területén. Ezzel szemben szeretnénk folytatni a városban korábban elindult hagyományokat, melyek sorába tökéletesen beleillik a Teatrom fesztivál felkarolása – mondta a kulturális tanácsnok.

Nagy nevek a szervezők között

A fesztivál résztvevői között szerepel a Tudás Hatalom Csoport, a Független Színház, Csányi Sándor, a nyíregyházi XXI. századi Roma Nők Országos Egyesületének társulata; Müller Péter Sziámi és barátai a Romano Drom, a Romano Glaszo, a Vojasa és Parno Graszt formációi, a Somnakaj musical (ez utóbbi a szikszói program egyik fénypontjaként), az Utca-SzAK, a Láthatáron Csoport, a Ládafia Bábszínház, Nizsai Dániel bábművész és az Artúr Cirkusza. Külföldi vendégeink Európa hírű utcaszínházi együttesek: a németországi Clowns Without Border és a szlovén Kud Ljud.

Kiemelt szerep jut a programban hét, a településeken működő, önszerveződő ifjúsági amatőr színházi és zenei csoportnak. Aki a fesztivál miskolci állomását látogatja meg, mindannyiukkal találkozhat augusztus 21-én a Factory Sportarénában, a város önkormányzatával közösen szervezett fesztiválnapon. Játszani fog a kázsmárki Thuvaslo Rom, a mérai Roma Banda, a rásonysápberencsi Diaboló Csoport, az alsóvadászi Színészpalánták és Rimtusőrültek, a dr. Ámbédkár iskola diákjai által a szlovákiai Szepsiben alapított Gypsy Party Band, akik ezúttal a kiváló francia szaxofonossal, Nicolas Beaupertuis-vel zenélnek, fellép a Máltai Szimfónia és három, Borsod megyében nagy népszerűségnek örvendő zenekar az M&M, az Ly16 és a Dorco is.

 

Müller Péter Sziámi főtanácsadó fontosnak nevezte a roma kultúra megismertetését a román és a nem romák körében. Utalva Cserdi polgármesterének halálára kijelentette: minden ami jelenleg roma ügyekben zajlik az Bogdán László halála árnyékában történik. „Azt gondolom, hogy ott, az ő vezetésével történt valami olyasmi, ami messze túlmutat a szavakon, a politikán és a cigánykérdésen.” – tette hozzá. Kijelentette még: véleménye szerint ez a fesztivál méltó folytatása lehet az általa elkezdett munkának.

A TeatRom nem helyi lakosok számára is ingyenesen látogatható, azonban a zárt terekben rendezett előadások megtekintése számukra regisztrációhoz kötött, amelyet minden programelemnél a fesztivál honlapján első sorban elhelyezett zöld gomb kiválasztásával tehetnek meg az érdeklődők.

Országos hírűvé válnának

Simon Balázs hozzátette, a fesztivál a Felzárkóztatásért Felelős Helyettes Államititkárság, a FÜGE Egyesület, a Summa Artium, az EJI és az EMMI támogatásából, illetve Miskolc város és a résztvevő önkormányzatok segítségével és személyes adományokból, program-felajánlásokból valósul meg. A fesztivál fenntarthatósága és a résztvevő amatőr előadóművészeti csoportok itt támogathatóak.

- Célunk egy országos láthatóságú és látogatottságú fesztivál létrehozása, amely magas színvonalú kulturális kínálatot juttat el mélyszegény településekre, városrészekre és a helyi kulturális értékeket láthatóvá teszi a szélesebb közönség számára – jelentette ki.

A fesztivált augusztus 15.-én egy egész napos konferencia nyitja meg, , amelynek védnöke a Felzárkóztatásért Felelős Helyettes Államtitkár, Langerné Victor Katalin, és vendége lesz a Felsőoktatásért Felelős Helyettes Államtitkár, Dr. Horváth Zita. Az esemény célja, hogy öt nagy témakörben a romaság kulturális és szellemi szükségleteit, lehetőségeit összefoglaló állásfoglalásokat dolgozzon ki.

További hírek

Olvasnivaló