Ugrás a tartalomra

Téglával bántalmazva megölte, majd megkötözte és a fáskamrában hagyta az idős házaspárt

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 10. kedd 15:30
Többszörösen minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 58 éves férfi ellen, aki egy idős házaspárt ölt meg Szikszón 2011-ben. 

A vádirati szerint a vádlott megismerkedett Szikszón egy időskorú házaspárral. A 83 éves férfi és a 79 éves nő nagyon bizalmatlanul viselkedtek, otthonukba ismerőseiket is csak akkor engedték be, ha meggyőződtek kilétükről. A vádlott szóbeszédből tudomással bírt arról, hogy valószínűleg több millió forint készpénzt tartanak a lakásukon.

2011 áprilisában egy ismeretlen, magát miskolci rendőrnek kiadó férfi nyilvános telefonfülkéből felhívta az idős házaspárt azzal, hogy idegen személyek másztak be a kertjükbe és kollégái 10-15 perc múlva a helyszínre érkeznek, ezért bejutásuk érdekében hagyják nyitva a kertkaput. A házaspár férfi tagjának azonban gyanússá vált, hogy miskolci rendőrök érkeznek, holott az Encsi Rendőrkapitánysághoz tartoznak, ezért felhívta a rendőrséget, és az ügyeletes tiszt arra kérte, hogy ne engedjenek be senkit a lakásukba, ha gyanús személyek jelennének meg, ismételten telefonáljanak. Negyedóra elteltével többször becsengettek a házaspárhoz, így telefonáltak a rendőrségi ügyeletre, azonban mire a járőrök kiérkeztek, az ismeretlenek eltávoztak.

Másnap este a vádlott szikszói házának udvarán magához vett egy keramit téglát, és egy gombolyag műanyag kötelet, és innen az idős házaspár ingatlanához indult azzal a szándékkal, hogy értékeiket megszerezze. Becsengetett a házba, a házaspár pedig beengedte, mivel felismerték. A vádlott az udvaron mindkét sértettet több alkalommal, nagy erővel a fején megütötte, és miután a földre kerültek, kézzel tovább ütlegelte őket, illetve megrugdosta. A már magatehetetlen férfit a fáskamrába húzta, lábait és kezeit összekötözte, ugyanígy a nőt is összekötözte, és a fészerbe vonszolta, ahol még fojtogatta is.

A vádlott ezután átkutatta a házat, de az ott elrejtett 200 000 Ft készpénzt nem találta meg, az ajtót kulcsra zárta és eltávozott. A magukra hagyott sértettek a durva koponyacsonttöréses sérüléseik következtében a helyszínen elhaláloztak, holttestüket napokkal később egy szomszéd fedezte fel.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!