Ugrás a tartalomra

Tehetségüket, szorgalmukat, példamutató magatartásukat díjazták

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. december 06. hétfő 13:04
Több mint félszáz kiváló tanuló vehetett át elismerést hétfőn a miskolci városháza Dísztermében.

A miskolci önkormányzat idén is elismerésben részesítette a kiváló teljesítményt nyújtó, középfokú oktatásban résztvevő miskolci tanulókat. Azokat a diákokat köszöntötték hétfő délelőtt a Városházán, akik eredményes, sikeres munkájukkal kivívták tanáraik szakmai elismerését, egész évben kimagaslóan teljesítettek az oktatás, a kultúra, vagy a közösségi élet területén.

Az ünnepségen huszonnyolc miskolci középiskola ötvenkét tanulója vehetett át elismerő oklevelet, valamint a Miskolci Egyetem ajándékcsomagját. Részt vettek az ünnepségen diákok, iskolaigazgatók, pedagógusok, valamint a város vezetői, a polgármesteri hivatal tisztségviselői, de itt volt Hudák Lilla diákpolgármester és Rőczei Laura, a diákönkormányzat elnöke is.

A kiváló tanulókat először Miskolc polgármestere köszöntötte. Veres Pál arról beszélt, hogy az elmúlt időszak nehéz volt a tanulók, a közoktatás résztvevői számára is. Hozzátette azonban, sokan mindezek ellenére is kiválóan teljesítettek.

– Mindig is azon voltam, hogy az oktatás és a tehetséggondozás minél magasabb színvonalú legyen – szögezte le a korábbi iskolaigazgató. – Büszke vagyok arra, hogy a városban számos tehetséges diák van, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, kiemelkedő mutatókkal bírnak.

Kiemelte azt is, hogy egy város életében fontos, hogy törődjön a fiatalokkal, és elérje, hogy minél többen itt tanuljanak tovább, itt válasszanak munkahelyet, itt alapítsanak családot. Ebben nagy szerepet szánnak annak, hogy felélesztették a diákönkormányzat és a diákpolgármester intézményét.

A városvezető megköszönte a komoly feladattal megbízott pedagógusok áldozatos munkáját, akik „a nem túl magas társadalmi és anyagi elismerés” mellett is hivatástudattal, lelkiismeretesen tanítottak, gondozták a tehetségeket a járvány sújtotta időkben is.

– Büszkék vagyunk a város köznevelési intézményeire, a kiváló iskolavezetőkre, a kiváló diákokra, akiket lehetőségeink szerint szeretnénk támogatni – hangsúlyozta a polgármester.

Varga Andrea alpolgármester ünnepi beszédében arról beszélt, mi mindenre van szükség a kiváló teljesítményhez; mi adja az erőt, a lendületet az állandó tanuláshoz, a gyakorláshoz?

– A nagy teljesítmények nem jönnek maguktól, dolgozni kell értük. Rendelkezni kell egy belső felhajtóerővel, ami feltölt energiával, aktivizál, és képessé tesz a nehézségek legyőzésére. Ez táplálkozhat a tudás iránti vágyból, a képességekből, a sikerélményeknek, a családból hozott tapasztalatoknak. És köszönhető azoknak a tanároknak, mestereknek, akiknek az egyénisége, tudása magával ragad – hangoztatta az alpolgármester, aki Miskolc polgárainak a nevében is gratulált a kiváló tanulóknak.

Mocsári László képgalériája

A díjazott tanulók névsora:

Almási Dalma    Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola kiváló tanuló
Balog Anasztázia    Dr. Ámbédkar Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Martin Luther King Középiskolai Kollégium kiváló tanuló
Balogh Dóra    Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium kiváló tanuló
Balogh Gyula    Miskolci Rendvédelmi Technikum kiváló tanuló
Bertók Eszter    Zrínyi Ilona Gimnázium kiváló tanuló
Camara Cintia    Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum kiváló tanuló
Carleton-Szigeti Lilla    Balázs Győző Református Gimnázium kiváló tanuló
Czibik Abigél    Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum kiváló tanuló
Dobos Péter Zsolt    Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum kiváló tanuló
Dobrai Dóra    Karacs Teréz Középiskolai Kollégium kiváló tanuló
Feczkó Villő    Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium kiváló tanuló
Fejér Ákos    Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium kiváló tanuló
Havril Petra    Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Gimnázium kiváló tanuló
Ivádi Zsombom    Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Technikum kiváló tanuló
Kaposvári Péter    Avasi Gimnázium kiváló tanuló
Kavasánszki Patrik    Minorita Rend Kelemen Didák Fiúkollégium kiváló tanuló
Kedves Eszter Virág    Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kiváló tanuló
Kelemen Adél    Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Teleki Tehetséggondozó Kollégium Tagintézménye kiváló tanuló
Kelemen Gitta    Zrínyi Ilona Gimnázium kiváló tanuló
Kiss Konrád Soma    Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Technikum kiváló tanuló
Kohl Adrián    Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola kiváló tanuló
Koleszár Domonkos    Herman Ottó Gimnázium kiváló tanuló
Kovács Attila Marcell    Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája kiváló tanuló
Lengyel István    Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kiváló tanuló
Meder Liza    Miskolci Magister Gimnázium kiváló tanuló
Molnár István Ádám    Földes Ferenc Gimnázium kiváló tanuló
Molnár Virág    Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola kiváló tanuló
Nagy Annamária    Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kiváló tanuló
Nozdroviczká Rebeka    Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola kiváló tanuló
Orosz Gyula    Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola kiváló tanuló
Ónodi Boglárka    Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola kiváló tanuló
Papp Bence    Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája kiváló tanuló
Pogonyi László    Karacs Teréz Középiskolai Kollégium kiváló tanuló
Pozsgai Gergely    Avasi Gimnázium kiváló tanuló
Polgár Zalán    Diósgyőri Gimnázium kiváló tanuló
Révész Máté    Földes Ferenc Gimnázium kiváló tanuló
Rontó Kimberli    Dr. Ámbédkar Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Martin Luther King Középiskolai Kollégium kiváló tanuló
Rontó Zoltán József    Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum kiváló tanuló
Saláta Zsófia    Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Gimnázium kiváló tanuló
Stomp Bence Áron    Minorita Rend Kelemen Didák Fiúkollégium kiváló tanuló
Szabó Emma Borka    Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum kiváló tanuló
Szarka Anna    Balázs Győző Református Gimnázium kiváló tanuló
Szávai Kinga    Diósgyőri Gimnázium kiváló tanuló
Szilágyi Gyula    Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kiváló tanuló
Szilvási Géza Gergő    Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum kiváló tanuló
Tasi Zoltán    Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium kiváló tanuló
Tóth Levente    Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kiváló tanuló
Vay Dominika    Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Technikum kiváló tanuló
Várkonyi Dóra    Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium kiváló tanuló
Veres Nikoletta    Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium kiváló tanuló
Végső Bence Levente    Herman Ottó Gimnázium kiváló tanuló
Vigh Dóra    Miskolci Rendvédelmi Technikum kiváló tanuló.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!