Ugrás a tartalomra

Telefonon keresztül mentenek életeket

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. augusztus 10. szerda 15:30
Sokakkal előfordul: élete egy nehezebb pontján segítségre van szüksége, hogy feldolgozza a gondjait. A lelki elsősegélynyújtók önkénteseivel egy telefonhívás olyan fontosságú lehet a krízishelyzetben, ami akár életet is menthet.

Városunkban is működik telefonos lelkisegély szolgálat, ami ráadásul 24 órán keresztül elérhető. Ezt Magyarországon csupán négy település mondhatja el magáról. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének tagja a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat is.

Illusztráció

Szakmai vezetőjük, Molnár Erzsébet elmondta: az országos szövetség 35 évvel ezelőtt indult el, a miskolci leágazódás pedig 34 éve jött létre. „A szolgálat feladatai elsősorban az öngyilkosság megelőzése, emellett a krízishelyzetben támpontot nyújtani, illetve a segítő beszélgetés” – összegzett a szakember.

A telefont önkéntesek veszik fel, akik szakmailag felkészültek és kétoldalú anonimitás mellett működnek: sem a hívóról, sem pedig magukról nem derülnek ki a beazonosítást segítő információk a beszélgetések során.

Molnár Erzsébet szerint önkénteseik azért vállalják magukra ezt a lelkileg megterhelő felelősséget, mert segíteni akarnak. Sokuk számára az is motiváló, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, és ők mások támogatásán keresztül találják meg szerepüket a nagy egészben. „Az is fontos dolog, hogy egy közösség tagjai lehetnek a szolgálaton keresztül” – fűzte hozzá a szakmai vezető.

Azt egyébként gyorsan megjegyezte Molnár Erzsébet, hogy szupervízión segítenek az „ügyelőknek” mentális egészségük ápolásában. Erre azért van szükség, mert „a saját személyiségüket adják bele a beszélgetésekbe”, és néha lelkileg valóban megterhelő esetekkel találkoznak.

Illusztráció

Vannak olyan problémák, amelyekről általánosságban elmondható, hogy nehéz helyzetbe taszítják az embereket és segítséget kérnek ezek feldolgozásához. Ilyenek a legtöbb problémát okozó magányosság, a párkapcsolati krízis, vagy a betegségek. „A koronavírus-járvány idején ez a bezártság-érzés fokozottan megjelent” – tért át egy speciálisabb jelenségre a szakmai vezető, egyben hozzátette, hogy a korlátozások miatti bezártság újabb gondokat szült.

Jelenleg a szomszédban zajló háború és annak következményei okoznak szorongást és keltenek félelmet az emberekben, ezek pedig a segítőhívásokban is visszaköszönnek.

A lelki elsősegély szolgálatok esetében is fontos, hogy ezekhez az új kihívásokhoz megfelelően tudjanak alkalmazkodni, akik felveszik a telefont, illetve hogy időnként úgy általánosságban rátekintsenek a szakmai tevékenységükre.

Ennek érdekében minden évben háromnapos szakmai konferenciát szervez a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, amelynek augusztus 12. és 14. között a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat lesz a házigazdája.

Molnár Erzsébet elmondta, hogy az egész országból érkeznek ügyelők, akik az etikai kérdéseket és az erkölcsi dilemmákat járják majd körül.

A telefonos lelki segély a 116-123-as telefonszámon érhető el, a nap 24 órájában.

További hírek

Olvasnivaló