Ugrás a tartalomra

Tizenhárom csapat nevezett a jégkorong Magyar Kupára - köztük a DVTK

minap.hu//MTI
Utoljára módosítva
2021. október 07. csütörtök 20:11
A magyar szövetség csütörtöki bejelentése alapján a sorozatra 13 együttes jelentkezett, köztük hosszú évek után ismét vannak amatőr együttesek is.

A Titánok, a Dunaújvárosi Acélbikák, a Worm Angels, a MAC Ikonok, az Újpesti Jégkorong Akadémia és a Zempléni Hiúzok a selejtezőben kezdi szereplését.
A továbbjutókhoz az első fordulóban csatlakozik az FTC-Telekom, a DVTK Jegesmedvék, a MAC HKB Újbuda, az UTE és az UNI Győr ETO HC. Ebből négy csapat kiemelt lesz, melléjük sorsolják a továbbjutókat és a Győrt.
A selejtező és az első forduló párharcai egy mérkőzésen dőlnek el. A második fordulóra szintén sorsolnak. Ebben a körben már oda-visszavágós párharcokat rendeznek a továbbjutó négy együttes számára.
A selejtezőt október 20-án, az első fordulót november 3-án, a második fordulót november 24-én és 30-án rendezik. A final fourra a január 22-23-i hétvégén kerül majd sor, szokás szerint egy helyszínen. Ezt pályázat útján választja ki a későbbiekben a szövetség. A címvédő DEAC, valamint az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 automatikus résztvevője a négyes döntőnek.

A program:
selejtező (október 20.):
Titánok-MAC Ikonok
Dunaújvárosi Acélbikák-Újpesti Jégkorong Akadémia
Worm Angels-Zempléni Hiúzok
1. forduló (november 3.):
résztvevők: FTC-Telekom, DVTK Jegesmedvék, MAC HKB Újbuda, UTE, UNI Győr ETO HC és a selejtező három továbbjutója

(Borítókép: MiNap.hu-archív; Mocsári László)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke