Ugrás a tartalomra

Tízezerből három koronavírusos embert találtak

index.hu
Utoljára módosítva
2020. július 01. szerda 11:03
Az országos reprezentatív mintavétel során, május 1. és 16. között vizsgált 10 474 ember között a PCR-mintavétel mindössze 3 embernél mutatott koronavírus-fertőzést, és 69 olyan ember vérében mutattak ki antitesteket, akik már átestek a fertőzésen, jelentette be Merkely Béla.

A Semmelweis Egyetem rektora a négy nagy orvosegyetem által végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrés (H-UNCOVER) hivatalos eredményeit ismertetve azt is elmondta, a 3 pozitív esetet eredményező PCR-mintavételek közül 2 ember éppen kórházban feküdt.

A reprezentatív mintavétel alapján május első felében 2421 ember lehetett koronavírus-fertőzött, és 56 439 eshetett már át a fertőzésen Magyarországon.

A felmérés szerint az aktív 2421 fertőzött közül 1269-en munkába jártak egy héten többször is, a fertőzésen már átesettek közül pedig 17 329-en. A legmagasabb fertőzöttségi arány Budapesten és az észak-magyarországi régióban volt – írja az Index.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!